Kisvárdai gól a válogatottban

2021-11-02 18:06:47
VLA

Az U16-os nemzeti csapat keddi sikeréhez támadónk is hozzájárult – VIDEÓN a gól.

A 2023-ban a hazai rendezésű U17-es Európa-bajnokságon résztvevő, jelenleg még U16-os válogatottként szereplő együttesünk újabb összetartáson vesz részt a napokban, és a szeptember végi, szlovénokkal játszott felkészülési meccsek (1–0 hazai pályán, 2–2 idegenben) után ezúttal a dánok ellen játszanak.

A két meccsből az elsőt kedden Telkiben már le is tudták a felek. A magyar válogatottban helyet kapott a Várda LA játékosa, Ésik Ákos is, aki kezdőként 58 percet töltött a pályán. Mi az, hogy! A dán vezetésről indult mérkőzésen ő szerezte meg csapatunk harmadik gólját, amelyről az mlsz.hu így számolt be: „A 43. percben újabb gólt szerzett a magyar válogatott, egy kontratámadás végén Ésik Ákos tartotta meg a labdát a védők között, majd 16 méterről a kapuba lőtt (3-1), beállítva a félidei eredményt.”

Ésik Ákos (jobbra) nem akármilyen gólt szerzett


Utóbb kiderült, nemcsak a félideit, hanem a meccs végeredményét is, a mieink ugyanis 3–1-re nyertek.

A két csapat pénteken 11 órától újra megmérkőzik egymással Telkiben.


A borítófotón: Ésik Ákos (középen, hátul) megszerezte első válogatott gólját

Fotó: mlsz.hu


A magyar–dán U16-os meccs teljes felvétele, Ésik Ákos gólja a meccs 43. percében:

Kapcsolódó videó

Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló