Kilencből nyolc és kilencből kilenc

2021-08-13 21:58:53
Kisvárda FC

Micsoda premier: Czérna Erik két gólt érő szabadrúgás kiharcolásával debütált az NB I-ben – HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ.

Szomorúan láttuk, hogy a számunkra már-már hazainak számító Új Hidegkuti Nándor Stadion talaja milyen képet festett a péntek 13-i bajnoki előtt. A gyepet valamiféle gombás fertőzés támadta meg, így a máskor parádés szőnyeg ezúttal hagyott kívánnivalót maga után.

Zavarólag ez sem hatott a játékunkra, mert labdabirtoklási és mezőnyfölényben futballoztunk, igaz különösebb helyzetek nélkül. Az eltiltott Ötvös Bence helyére a csapatba került Jasir Asasni baloldali megugrása után alakult ki bíztató helyzet, de a szélső azt elrontotta, közben az is kiderült, hogy lesről lépett ki. Aztán a túloldalon villant egyet Gheorghe Grozav, és ha valakik, a kisvárdaiak tudják, hogy ez mit jelent: lövése bombaként vágódott a bal alsó sarokba. A másik oldalon is kialakult egy kisebbfajta tűzijáték a kapu előtt, de Szlobodan Szimovics lövését elsőre blokkolták, majd védett a kapus.

Szünet után is támadásban maradtunk, Jaroslav Navrátil az első félidei megugrásához hasonlóan most is az ötösig jutott, de a kapusba lőtt. Nem akart az egyenlítő gól megszületni, egészen addig, amíg nem lépett elő Czérna Erik. Az élete első NB I-es meccsét játszó, csereként beálló szélsőnk bátor játékkal kezdett, volt egy ígéretes fejese, aztán pedig három szabadrúgást harcolt ki veszélyes helyekről. Az első még nem hozott gólt, a másik kettő viszont igen: Hej Viktor élete első NB I-es gólját megszerezve egyenlített, majd Jasmin Mesanovic is első kisvárdai találatát érte el – ugyancsak fejjel.

Villámgyorsan fordult tehát a kocka, üldözőből üldözöttek lettünk, de a meccs képen nem nagyon változott. Mint minden egygólos különbségű meccs, a vége azért izgalmasan alakult, főként, hogy öt perc volt a ráadás. A győzelmet azonban megőriztük, az új szezon harmadik bajnokiját is megnyertük, mindhármat 2–1-re.

kilenc ponttal nyitottunk, szombat estig most is egész biztosan az élen állunk. A Hungária körúti stadionban pedig a kilencedik bajnoki meccsünkön a nyolcadik győzelmünket is megszereztük, ez sem semmi széria. Ez a meccs ezekről is emlékezetes, no meg Czérna Erik remek bemutatkozásáról. Nem csoda, ha őt óhajtotta a teljes magyar sportmédia, élőben nyilatkozott a tévében, készültek a további interjúk – úgyhogy érdemes lesz figyelni a híradásokat.


OTP BANK LIGA: 3. FORDULÓ

MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (1–0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1500 néző, v.: Antal P. (Georgiou, Márkus P.)

MTK: Mijatovics – Varju, Ferreira, Nagy Zs. – Balázs B. (Mezei Sz., 82.), Dimitrov (Weir, 58.), Ramadani (Presser, 82.), Palincsár (Kovácsréti, 71.), Nagy B. – Miovszki (Kata, 71.), Grozav. Vezetőedző: Giovanni Constantino

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Kravcsenko, Csirkovics, Leoni – Melnik, Szimovics (Karabeljov, 51.) – Navrátil, Bumba (Camaj, 85.), Asani (Czérna, 63.) – Mesanovic (Zlicsics, 85.). Vezetőedző: Joao Janeiro

Gólszerző: Grozav (1–0) a 32., Hej (1–1) a 69., Mesanovic (1–2) a 75. percben


A gólok története

32. perc: Grozav kényszerítőzött a tizenhatoson előterében Balázs Benjáminnal, a visszakapott labdát pedig 16 méterről, villámgyors mozdulattal jobbal a bal alsó sarokba lőtte, 1–0.

69. perc: Leoni csaknem az alapvonal és a tizenhatos találkozási pontjától végezhetett el szabadrúgást, középre íveléséből Hej négy méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát, 1–1.

75. perc: Leoni ezúttal a tizenhatos jobboldali sarkától ívelt középre szabadrúgásból, a magasra ugró Mesanovic nyolc méterre a kaputól belefejelt a labdába, amely a jobb alsó sarokban kötött ki, 1–2.


A borítófotón: Alighanem itt dőlt el a mérkőzés – Joao Janeiro pályára küldte az NB I-ben debütáló Czérna Eriket

Fotó: Ombodi Tamás


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló