Kijevi ászok találkozása

2019-04-02 15:15:03
Kisvárda FC

Az akadémiánkon dolgozó utánpótlás-edzőnk a ferencvárosi stáb főnökével futott össze.

Éppen egymást váltották a Dinamo Kijevnél, ettől még ismerősként köszönt a másikra az ukrán sztárcsapatban 1992 és 2000 között futballozó Szerhij Rebrov és az ugyanott 2000 és 2004 között szereplő Bodnár László.

A korábbi 75-szörös ukrán válogatott Rebrov a Ferencváros vezetőedzőjeként járt a múlt szombaton Kisvárdán, ahol a stadion öltözőfolyosóján futott össze az akadémiánkon dolgozó és immár a felnőtt csapatnál is besegítő egykori 46-szoros felnőtt válogatott Bodnár Lászlóval. Utóbbi beavatott abba is, hogy miről folyt a szó a mérkőzés előtti diskurzus során.

„Természetesen a futballról, a két csapat helyzetéről beszélgettünk, illetve arról, hogy kivel mi történt az utóbbi időben – mondta Bodnár László. – Ugyan nem szerepeltünk egy időben a Kijevben, de többször is előfordult, hogy Rebrov a bajnoki szünetekben csatlakozott hozzánk, velünk edzett, így jól ismertük egymást. A menedzserünk is közös Varga Sándor személyében, úgyhogy általa is ismerjük egymást.”


next match
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2023-09-24 17:30
OTP Bank Liga, 7. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Pilisi LK
0-5
0-4
Kisvárda Master Good
Pilisi LK Sporttelep
2023-09-17 15:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért