Kihúzta nekünk a volt csapatát

2020-11-14 15:30:02
Kisvárda FC

A következő fordulóban NB II-ben szereplő csapat otthonában lépünk fel.

Az M4 Sport Televízió élő közvetítése mellett szombat este elkészítették a Mol Magyar Kupa következő fordulójának párosítását. A sorsolást végző korábbi kupagyőztes és válogatott labdarúgó, Gyepes Gábor jóvoltából kiderült, hogy éppen egykori csapatával, az NB II-es Soroksárral mérkőzünk meg. Az ellenfelek nehézsége tehát lineárisan emelkedik, hiszen a megyei I. osztályú Kecskéd (10–0) és az NB III-as Kecskeméti TE (1–0) után most másodosztályú rivális következik.

A hivatalos játéknap: 2021. február 11-12. A továbbjutás egy meccsen dől el, idegenben lépünk majd pályára.

Fotó: mlsz.hu


AZ ELŐZMÉNYEKRŐL

Ami azt illeti, izgalmakból nem volt hiány ezen a szombaton. Előbb U15-ös csapatunk mentette 3–3-as döntetlenre a szünetben még 0–3-ra álló mérkőzését Pakson, aztán NB III-as együttesünk ugyancsak a második félidei triplájuknak köszönhetik, hogy 0–2-ről megnyerték a Tállya elleni meccset.

És ezzel még nincs vége, 17 órától azért lehet izgulni, hogy NB I-es csapatunk milyen riválist kap a Mol Magyar Kupában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás lesz. A kiírás szerint csak alacsonyabb osztályú riválist kaphatunk, tehát a következő körben is idegenben lépünk pályára.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-10-27 17:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 16 közé jutásért
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Paksi FC
2-2
2-1
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2021-10-22 17:45
OTP Bank Liga, 10. forduló