Kiegyenlíthető a mérleg

2021-03-12 20:15:07
Kisvárda FC

Múltidéző: Győzelem esetén utolérjük az Újpestet – ÖSSZEFOGLALÓK is.

A szombati ellenfél, az Újpest ellen elveszítettük első három NB I-es meccsünket, azóta viszont csaknem kiegyenlítődött a lilák elleni összesített mérlegünk. Köszönhetően annak, hogy az utóbbi három hazai meccsünkből kettőt megnyertünk velük szemben, és tavaly szeptemberben idegenben is felülmúltuk őket. Az akkor szerzett négy találat csaknem a fele annak, amit az újpestiek ellen eddig összesen elértünk.

Várjuk a jó folytatást, szombaton, győzelem esetén sikerülne kiegyenlítenünk az egymás elleni mérleget, amely eddig az alábbiak szerint alakult.


Az Újpest FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 8 mérkőzés, 3 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség, 9–10-es gólkülönbség

Hazai pályán: 4-2-1-1, 5–5

Idegenben: 4-1-0-3, 4–5

Gólszerzőink: Grozav, Bumba 2-2, Lucas, Szimovics, Rubus, Datkovic, Jelena 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas 8, illetve Onovo 7


Az Újpest FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában


2018-2019

3. FORDULÓ

2018. augusztus 5.

ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (0–0)

Szusza-stadion, 2029 néző, v.: Andó-Szabó (Ring, Király K. – Szilasi, Kulcsár K.)

ÚJPEST: Pajovics – Balázs B., Bojovics, Horj, Burekovic – Szankovics, A. Diallo – Szűcs K. (Zsótér, 58.), Nagy D. (Angelov, 84.), Nwobodo – Novothny (Tischler, 58.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

KISVÁRDA: Felipe – Ene (Horváth Z., 72.), Parcvanija, Beriosz, Vári B. – Lucas – Hej, Karaszjuk, Mitosevics (Misic, 82.), Gosztonyi – Ilics (Sassá, 65.). Megbízott edző: Kocsis János

Gólszerző: A. Diallo (1–0) a 66. percben

A mérkőzés összefoglalója:

14. FORDULÓ

2018. november 10.

KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 1–4 (1–1)

Várkerti Stadion, 2280 néző, v.: Németh Á. (Szert, Szalai B. – Bognár T., Nagy R.)

KISVÁRDA: Felipe – Izing, Beriosz, Vári B., Protics – Lucas, Mitosevics (Melnik, 78.) – Sassá, Milevszkij (Misic, 71.), Ilics – Negrut (Horváth Z., 59.). Vezetőedző: Dajka László

ÚJPEST: Pajovics – Balázs B., Bojovics, Risztevszki, Burekovic – Szankovics, Onovo – Nwobodo (Lubaki, 91.), Zsótér (Lukács D., 87.), Beridze (Pauljevics, 83.) – Novothny. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

Gólszerző: Lucas (1–0) a 31., Novothny (1–1) a 41., Izing (öngól, 1–2) a 49., Novothny (1–3) a 73., Novothny (1–4) a 86. percben

(Erről a mérkőzésről a nagy köd miatt nem készült értékelhető felvétel.)


25. FORDULÓ

2019. március 16.

ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (1–0)

Szusza-stadion, 2090 néző, v.: Erdős (Georgiou, Kóbor – Bogár, Kovács G. P.)

ÚJPEST: Pajovics – Pauljevics, Bojovics, Litauszki, Burekovic – Szankovics, Onovo – Nwobodo, Rácz B. (Beridze, 72.), Nagy D. (Zsótér, 56.) – L. Traoré (Solomon, 79.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Beriosz, Vári B. – Karaszjuk (Gosztonyi, 78.), Lucas – Hugo Seco, Cukalasz, Grozav (Sassá, 68.) – Horváth Z. (Ilics, a szünetben). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: L. Traoré (11-esből, 1–0) a 23. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020

4. FORDULÓ

2019. augusztus 24.

KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 2–0 (1–0)

Várkerti Stadion, 2851 néző, v.: Erdős (Szalai B., Horváth R. – Szőts, Németh Á.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Ene, Protics – Karaszjuk, Lucas – Hugo Seco (Gosztonyi, 12, Hej, 88.), Cukalasz, Kovácsréti (Tischler, 67.) – Grozav. Vezetőedző: Miriuta László

ÚJPEST: Pajovics – Pauljevics (Barnason, 81.), Onovo, Risztevszki, Burekovic – Szabkovics, Kovács L. (Rácz B., 81.) – Simon K. (Mészáros K., 59.), Zsótér, Nwobodo – Balázs B. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

Gólszerző: Grozav (1–0) a 23., Grozav (2–0) a 74. percben

A mérkőzés összefoglalója:

15. FORDULÓ

2019. december 7.

ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (1–0)

Illovszky Rudolf Stadion, 1446 néző, v.: Bognár T. (Georgiou, Kóbor – Bogár, Lovas)

ÚJPEST: Banai – Pauljevics, Heris, Risztevszki, Burekovic – Szankovics, Onovo – Nwobodo, Zsótér (Szakály P., 91.), Bjarnson (Simon K., 64.) – Feczesin. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

KISVÁRDA: Zöldesi – Gosztonyi, Kravcsenko, Rubus, Protics (Kovácsréti, 89.) – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco (Bumba, 57.), Cukalasz, Sassá (Tischler, 64.) – Grozav. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Kravcsenko (öngól, 1–0) a 34. percben

A mérkőzés összefoglalója:

26. FORDULÓ

2020. május 30.

KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 1–0 (0–0)

Várkerti Stadion, 820 néző, v.: Bognár T. (Vígh-Tarsonyi, Márkus T. – Erdős, Csonka B.)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk – Gosztonyi (Sassá, 63.), Cukalasz (Tischler, 63.), Bumba (Obradovics, 96.) – Viana (Szimovics, 82.). Vezetőedző: Bódog Tamás

ÚJPEST: Banai – Pauljevics, Heris, Risztevszki, Balázs B. – Onovo, Nwobodo – Rácz B. (Calcan, a szünetben), Sedlacek (Perosevics, 83.), Simon K. (Bacsa, 80.) – Novothny. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

Gólszerző: Bumba (1–0) a 63. percben. Kiállítva: Calcan az 55. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2020-2021

4. FORDULÓ

2020. szeptember 13.

ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–4 (2–2)

Szusza Ferenc Stadion, 1500 néző, v.: Solymosi (Márkus T., Horváth R. – Antal P., Iványi Z.)

ÚJPEST: Banai – Csongvai (Carmel Junior, 65.), Máté Zs., Baosics, Pauljevics (Szakály P., 83.) – Onovo, Mitrovics – Simon K., Nwobodo, Bacsa (Katona M., 72.) – Perosevic. Vezetőedző: Predrag Rogan

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Datkovic, Rubus (Kravcsenko, 65.), Hej – Lucas, Szimovics – Navrátil (Karaszjuk, 82.), Bumba, Camaj (Sassá, a szünetben) – Viana. Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Bumba (0–1) a 11., Szimovics (0–2) a 24., Perosevic (1–2) a 28., Perosevic (2–2) a 40., Rubus (2–3) az 59., Datkovic (2–4) a 64. percben

A mérkőzés összefoglalója:

15. FORDULÓ

2020. december 15.

KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 1–1 (0–0)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött. V.: Farkas Á. (Albert I., Szert – Andó-Szabó, Németh Á.)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz (Jelena, 90.) – Navrátil (Zlicsics, 56.), Bumba (Kovácsréti, 72.), Camaj (Sassá, 56.) – Horváth Z. (Viana, 72.). Vezetőedző: Supka Attila

ÚJPEST: Banai – Pauljevics, Kutrumpisz, Kastrati, Antonov (Szakály P., 69.) – Onovo – Simon K: (Beridze, 59.), Csongvai, Cerqueira, Perosevic (Bacsa, 69.) – Tallo (Gigic, 92.). Vezetőedző: Predrag Rogan

Gólszerző: Szakály P. (0–1) a 85., Jelena (1–1) a 91. percben

A mérkőzés összefoglalója:


next match
Újpest FC
Kisvárda Master Good
Budapest, Szusza Ferebc Stadion
2022-10-01 14:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szőnyi út, BVSC-Zugló Stadion
2022-09-17 15:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért