Ki vannak éhezve a meccsre

2021-03-23 15:38:32
VLA

Két élvonalbeli akadémiai csapatunk közül csak az U14-esre vár idegenbeli megyei rangadó – BEHARANGOZÓ

Még a tavaszt sem igazán érezzük, de egy mérkőzés erejéig vissza kell mennünk az őszbe, amikor a szerdán pótlandó Nyíregyháza Spartacus–Várda LA mérkőzést kellett volna lejátszani a kiemelt U14-es bajnokságban. Akkor az a meccs elmaradt, most pótolják, igaz, az U14-esekkel párhuzamosan versenyző U15-ösök találkozójára most sem tudnak sort keríteni.

„Sajnáljuk, hogy elmaradt a múlt hétvégi, felcsúti mérkőzésünk, mert úgy érezzük, jó passzban vagyunk – mondta a VLA U14-es csapatának edzője, Márton István, akinek csapata legutóbb március 13-án játszott 3–3-as döntetlent a Ferencvárossal, előtte pedig 2–1-re legyőzte a Fehérvárt. – Nem örülünk neki, hogy ennyire vontatott a bajnokság, sok a lemondott mérkőzés, nehéz így tervezni. Annak viszont örülünk, hogy szerdán pályára léphetünk, nagyon ki vannak éhezve a gyerekek a mérkőzésre, és bízunk benne, hogy sikeresek leszünk.”


A mérkőzést szerdán 10 órakor az örökösföldi sporttelepen rendezik, továbbra is zárt kapuk mellett.


MLSZ ORSZÁGOS U14, 15. FORDULÓ

Szerda, 10.00: Nyíregyháza Spartacus (15.)–Várda LA (12.)


next match
Kisvárda Master Good
Opus Tigáz Tatabánya SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-23 14:00
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budafoki MTE
2-4
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, BMTE Sporttelep
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló