Ki ne emlékezne rá szívesen?

A Mezőkövesd elleni mérlegünk éppen ötvenszázalékos – VIDEÓK
A szombati lesz a negyedik alkalom, amikor a Mezőkövesddel az NB I-ben találkozunk. A tavalyi sorozatban játszott három meccs ötvenszázalékos mérleget hozott, fokozatosan javuló tendenciával: a vereséget döntetlen, a döntetlent győzelem követte. A május 19-i mérkőzés pedig különösen kedves a kisvárdai szíveknek, hiszen az akkor aratott győzelemmel vált biztossá a bennmaradásunk. Az ősszel a Várkertben vesztett állásból fordított a Mezőkövesd, február 23-án, idegenben pedig már 2–0-ra vezettünk Kövesden, ám döntetlen lett a vége. Harmadik nekifutásra már összejött a győzelem – várjuk a jó folytatást!
MÚLTIDÉZŐ
A Mezőkövesd Zsóry FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 3 mérkőzés, 1 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 5–5-ös gólkülönbség
Hazai pályán: 2-1-0-1, 3–3
Idegenben: 1-0-1-0, 2–2
Gólszerzőink: Sztavrosz Cukalasz 3, Vári Barnabás, Anton Kravcsenko 1-1
Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Felipe, Lucas, Sassá, Karaszjuk, Ilics 3-3, illetve Pillár, Vadnai, Molnár G., Cseri T., Drazsics 3-3
A Mezőkövesd Zsóry FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában
2018-2019
11. FORDULÓ
2018. október 20.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (1–0)
Várkerti Stadion, 1910 néző, v.: Iványi Z. (Medovarszki, Albert I. – Szőts, Vad)
KISVÁRDA: Felipe – Izing, Ene, Vári B. – Lucas – Melnik (Sassá, 81.), Karaszjuk (Misic, 73.), Protics (Negrut, 87.), Anderson Pico – Horváth Z., Ilics. Vezetőedző: Dajka László
MEZŐKÖVESD: Dombó – Farkas D., Pillár, Szalai A., Vadnai – Szeles, Mevoungou – Molnár G. (Silye, 87.), Vajda S., Cseri T. (Meszhi, 86.) – Drazsics (Koszta, 63.).
Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Vári B. (1–0) a 13., Molnár G. (1–1) a 66., Molnár G. (1–2) a 79. percben
A mérkőzés összefoglalója:
22. FORDULÓ
2019. február 23.
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (1–2)
Mezőkövesd, 1014 néző, v.: Solymosi (Berettyán, Varga G. – Szilasi, Csonka B.)
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Vadnai, Szalai A., Pillár, Silye – Meszhi, Bertus – Pekár, Cseri T. (Koszta, 87.), Molnár G. – Drazsics. Vezetőedző: Kuttor Attila
KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco (Ilics, 64.), Cukalasz, Grozav (Beriosz, 90.) – Gosztonyi (Sassá, 69.). Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Cukalasz (0–1) a 9., Kravcsenko (0–2) a 14., Cseri T. (11-esből, 1–2) a 24., Cukalasz (öngól, 2–2) a 63. percben
A mérkőzés összefoglalója:
33. FORDULÓ
2019. május 19.
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–1 (1–0)
Várkerti Stadion, 3385 néző, v.: Kassai V. (Ring, Albert I. – Farkas Á., Csonka B.)
KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Hugo Seco, 67.), Cukalasz, Grozav (Sassá, 83.) – Horváth Z. (Ilics, 57.). Vezetőedző: Dajka László
MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Pillár, Katanec, Vadnai (Vajda S., 77.) – Szeles, Iszlai – Pekár, Cseri T. (Molnár G., 60.), Moutari – Drazsics (Dragóner, a szünetben). Vezetőedző: Kuttor Attila
Gólszerző: Cukalasz (1–0) a 26., Cukalasz (2–0) az 59., Dragóner (2–1) a 87. percben
A mérkőzés összefoglalója:

