Kettesével szórta a pirosat

2020-06-23 18:03:30
Kisvárda FC

Másfél hete találkoztunk legutóbb a szerdai meccs játékvezetőjével.

Alig tíz napja találkoztunk a szerdai mérkőzésünk játékvezetőjével, aki Pintér Csaba lesz, és aki június 13-án, a Ferencváros elleni idegenbeli mérkőzésünkön fújta legutóbb a sípot. Akkor kikaptunk (0–1), miként 2018. augusztus 11-én is, amikor ugyancsak a Ferencváros ellen fújt nekünk a Várkerti Stadion nyitómeccsén (0–2).

Másik két alkalommal viszont nem a Fradi volt az ellenfelünk, amikor a 42 éves spori nekünk vezetett, és azokon a meccseken nem szenvedtünk vereséget – ez jó hír. A tavaly őszi meccseken a Honvédot idegenben vertük 3–1-re, majd pedig a két-két kiállítást és tizenegyest hozó meccsen 3–3-ra végeztünk a ZTE-vel. Vagyis hazai pályán még nem nyertünk az általa vezetett meccseken, de a tendencia javul, az összesített mérlegünk pedig egy-egy győzelem és döntetlen mellett két vereség, 6–7-es gólkülönbség.

A pályafutása 87. NB I-es mérkőzésére készülő Pintér Csaba az általa vezetett Kisvárda-meccseken eddig három büntetőt ítélt ellenünk (mindhármat belőtték) és négyszer mutatta fel a piros lapot. Előbb a Várda–Fradin állított ki két hazai, majd a Várda–Zetén két vendégjátékost, vagyis amikor a Várkertben járt, kettesével szórta a kiállításokat. A sárgákat sem szűkmarkúan mérte, a négy meccsen 14–9-es megoszlásban szórta a lapokat a „javunkra”.

Ha szerda este majd oldalra pillant Pintér Csaba, ott Szalai Balázs és Szert Balázs segítségére támaszkodhat, az alapvonalaknál pedig Bognár Tamás és Solymosi Péter könnyítheti meg a dolgát. Tartalékjátékvezetőként Csatári Tibor kezeli majd a cseretáblát.


next match
Kisvárda Master Good
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Gyirmót FC Győr
1-1
1-1
Kisvárda Master Good
Győr, Alcufer Stadion
2025-04-20 17:00
Merkantil Bank Liga, 25. forduló