Kétszeri kétgólos előny úszott el
Három éve ezen napon történt: Még jó, hogy a riválisok nem tudták kihasználni a botlást.
Ott hagytuk abba a 2016-2017-es NB II-es szezon felidézését, hogy április 12-én 1–0-ra legyőztük a Csákvárt, és kihasználva az addig előttünk álló Sorokság botlását, felléptünk a tabella második, már feljutást jelentő pozíciójába.
A következő fordulóban minden adott volt ahhoz, hogy ezt a helyezést megerősítsük, hiszen a hazai mérkőzéseit semleges helyszínen, Dunaújvárosban játszó középcsapat, a Vác vendégei voltunk. A mérkőzést húsvét vasárnap, a televíziós közvetítés miatt kora délután, 13.30-as kezdéssel rendezték meg, így egy jó eredménnyel nyomást helyezhettünk volna a riválisainkra.
Úgy is indult a meccs, hogy ez megtörténik, hiszen Rajczi Péter tizenegyesből gyorsan vezetést szerzett, és nem telt el a meccsből negyedóra, amikor Oláh Gergő megduplázta az előnyt. Szépen csordogált a meccs a maga medrében, egészen az 51. percig, amikor olyat láttunk, mint még keveset. Íme, nézzék csak meg:
Szóval a váci Kákonyi Dániel a jobboldali szögletzászló közeléből vette be a kisvárdai kaput. A szélső alighanem beadásnak szánta, de a szél besegített neki, és Ivancsics Alex kapus hiába nyújtózkodott, a labda a kapu jobb oldalába vágódott. Ettől még meg lehetett, sőt meg is kellett volna nyerni a mérkőzést, hiszen Oláh Gergő második találatával másodszor is megvolt a kétgólos előny. Ami aztán két perc alatt megfeleződött, újabb két percet követően pedig el is tűnt. A második váci gólban is ludas volt Ivancsics, és a harmadikért sem dicsérték meg. Nem véletlenül nyilatkozta Révész Attila szakmai igazgató a meccs után: „Csalódott vagyok, mert kiengedtük a kezünkből a biztos győzelmet. Kettő nullánál elhittük, hogy megvan a meccs, az egyenlítés után pedig ezen a pályán nem tudtunk labdát birtokolni. A harmadik meccs volt egy hét alatt, néhány játékosnál kiütközött a fáradtság, igaz a pontvesztést egyértelműen a kapusunkra verhetjük, akinek az elmúlt két meccsen dolga sem volt.”
A végén még visszajött az esély, Vári Barnabás előbb a kapufára fejelte a labdát, majd a 95. percben a szöglet utáni fejesét bravúrral védte a váciak kapusa, Halasi Péter. A bosszantó ikszre csak az jelentett vigaszt, hogy a riválisok nem tudtak élni a tálcán kínált eséllyel, hiszen az ugyanezen a napon, de későbbi időpontban játszott meccseken a Balmazújváros 2–0-ra kikapott Dorogon, a Soroksár pedig 3–2-re Siófokon. Egyedül a Cigánd otthonában 5–0-ra győztes Békéscsaba tudott közelebb férkőzni a Kisvárdához a tabellán, amelynek az élcsoportja így festett nyolc fordulóval a zárás előtt: 1. Puskás Akadémia 62, 2. Kisvárda Master Good 55, 3. Soroksár 54, 4. Békéscsaba 53, 5. Balmazújváros 53.
Legközelebb hazai pályán játszottunk, ami azon a tavaszon nem jelentett rosszat…
A fotón: Nyolcan a Vác ellen pályára lépő kisvárdai kezdő tizenegyből, balról: Oláh Gergő, Vári Barnabás, Gosztonyi András, Horváth Adrián, Talabér Attila, Ivancsics Alex, Lucas és Rajczi Péter
Fotó: Nyulak Nikoletta
2017. ÁPRILIS 16.
2016-2017-ES IDÉNY, MERKANTIL BANK LIGA NB II, 30. FORDULÓ
VÁC FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–3 (0–2)
Dunaújváros, 100 néző, v.: Gaál Á.
Vác: Halasi – Hegedűs Cs., Tóth F., Görgényi, Gulyás M. – Tóth B., Tóth G. – Niedermüller, Nagy R. (Nyilas E., 68.), Földi – Balajti (Kákonyi, 24.). Vezetőedző: Nagy Tibor
Kisvárda: Ivancsics A. – Talabér, Fodor F., Vermes, Vári B. – Lucas, Horváth A. – Gosztonyi, Oláh G., Cseri T. (Horváth Z., 78.) – Rajczi (Szabó P., 86.). Szakmai igazgató: Révész Attila.
Gól: Rajczi (11-esből, 0–1) a 7., Oláh G. (0–2) a 13., Kákonyi (1–2) az 51., Oláh G. (1–3) a 63., Tóth B. (2–3) a 65., Gulyás M. (3–3) a 67. percben. Kiállítva: Gulyás M. a 94. percben
A teljes mérkőzés megtekinthető itt:
Holnapi emlékünk: Mennyi? Harminc!