Kétszer csúszott ki a kézből az előny

2023-04-29 20:20:08
Kisvárda FC

Újabb megnyertnek tűnő mérkőzésen szereztünk csak egy pontot. BESZÁMOLÓ

A kezdés előtt volt minek örülni, hiszen jött a hír, hogy a Várda LA U17-es csapata győzött az MTK Budapest otthonában 2–1-re, ezzel veretlen teljesítménnyel, egy fordulóval a vége előtt bebiztosította bajnoki címét a legfontosabbnak tartott akadémiai korosztályban. A gyerekekről frissiben, a helyszínen készített csapatfotót meg is jelenítettük az eredményjelzőn.

Ami pedig az NB I-es bajnokit illeti...

A Honvédnak is voltak hiányzói a szombat kora esti bajnoki meccsen, de nálunk sem léphetett pályára Ötvös Bence, aki az egyik hétközi edzésen szenvedett vállsérülést. Kimaradt Rafal Makowki is, akit Milos Szpaszics helyettesített a csatár mögötti pozícióban. Utóbbi szerezhette volna meg a vezetést, de fejese után Szappanos Péter bravúrral védett.

Ami késett nem múlott, a kezdőcsapatba ugyancsak bekerülő Enes Alic szabadrúgás után Jasmin Mesanovic találkt be. Öt percig sem örülhettünk a gólnak, mert a csapatunkra specializálódott Nenad Lukics szöglet után a kapuba fejelt, zsinórban a negyedik meccsén szerzett ellenünk gólt.

A második félidőre jött Makowski, és nyomban gólt szerezhetett volna, de közelről mellé fejelte a labdát. Bohdan Melnik is elvétette a célt, Makowski átadása után viszont Mesanovic szépen játszotta magát tisztára, és nagy gólt lőtt. Az előnyt ugyan tovább megtartottuk, mint az első gól után, de nem elég sokáig, mert a fiatal kispestiek összejátéka után Kerezsi Zalán egyenlített. Bocskay Bertalannak még volt egy ígéretes helyzetből elvégzett, sorfalba küldött szabadrúgása, mi pedig hiába szorítottuk be az ellenfél, harmadjára már nem sikerült megszerezni a vezetést, így maradt a döntetlen.


OTP BANK LIGA: 29. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–BUDAPEST HONVÉD FC 2­–2 (1–1)

Kisvárda, Várkerti Stadion, 2420 néző. V.: Csonka (Vígh-Tarsonyi, Bornemissza)

KISVÁRDA: Hindrich – Hej, D. Kovacic, Jovicic, Alic (Vida K., 87.) – Melnik, Karabeljov – Navrátil (Makowski, a szünetben), Szpaszics (Ilievszki, 85.), Camaj (Leoni, 76.) – Mesanovic. Vezetőedző: Milos Kruscsics

HONVÉD: Szappanos – Lovric (Szabó A., 90.), Prenga, Klemenz, Tamás K. – Gomis (Bocskay, a szünetben), Plakuscsenko (Mitrovics, 72.) – Kerezsi, Keresztes (Átrok, a szünetben), Ennin (Zsótér, 82.) – N. Lukics. Vezetőedző: Dean Klafuric

Gólszerző: Mesanovic (1–0) a 28., Lukics (1–1) a 32., Mesanovic (2–1) a 65., Kerezsi (2–2) a 82. percben


A gólok története

28. perc: Alic ívelte be baloldali szabadrúgásból a labdát, amit Mesanovic öt méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt, 1–0.

32. perc: Keresztes baloldali szöglete után átszállt a labda a túlsó kapufáig, ahol Nenad Lukics két méterről a kapu közepébe fejelt, 1–1.

65. perc: Makowski labdaszerzés után indította a jobb oldalon Mesanovicot, aki cselével kibillentette egyensúlyából Klemenzet, majd 12 méterről jobbal a jobb felső sarokba lőtte a labdát, 2–1.

82. perc: Bocskay indította a középen a védők között beinduló Kerezsit, aki hét méterről ballal Hindrich mellett a kapu közepébe lőtte a labdát, 2–2.


A borítófotón: Jasmin Mesanovic két gólja sem ért győzelmet

Fotó: nso.hu


Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló