Kétszázezres pénzbüntetés

2019-11-29 09:12:28
Kisvárda FC

A Diósgyőrben történt szurkolói rendbontás miatt kell fizetnünk.

Megalapozottnak látta a fegyelmi vétséget a Várda Labdarúgó Kft.-vel szemben a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, így a 2019. november 2-án játszott Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good mérkőzésen (3–1) történt szurkolói rendbontás miatt klubunkat 200 000 forintos pénzbüntetés befizetésére kötelezte.

Az indoklás szerint a mérkőzés hajrájában többször is felhangzott a játékvezetőket becsmérlő kórus, illetve az ötödik számú játékvezetőt a vendégszektorból sörrel lelocsolták és öngyújtóval is célba vették, de nem találták el.

Kedves Szurkolóink!

Nem lehetünk eléggé hálásak azért, ahogyan a hazai mérkőzéseken segítik a csapatot és az ország minden részére elkísérik, hogy jelenlétükkel, szurkolásukkal jobb teljesítményre sarkallják a játékosokat. Ugyanakkor fokozottan kérjük, hogy a jövőben tartózkodjanak a játékvezetők, az ellenfél és a szövetség verbális inzultálásától, nem beszélve arról, hogy semmilyen tárgyat ne dobáljanak a pályára. Klubunkra immár visszaesőként az eddigieknél is súlyosabb büntetést róhatnak ki bármilyen ilyen jellegű szabálysértés esetén. A vélt igazságtalanságon úgy próbáljunk felülemelkedni, hogy még nagyobb hangerővel zúgjon a „Hajrá, Várda!”.


next match
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budapest Honvéd
3-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló