Kétéves a Várkerti Stadion

2020-08-11 08:30:19
Kisvárda FC

2018-ban ezen a napon avatták fel NB I-es csapatunk otthonát.

Két éve ezen a napon, 2018. augusztus 11-én avattuk fel NB I-es csapatunk otthonát, a Várkerti Stadiont. Egyben annak is éppen két éve, hogy a Kisvárda Master Good lejátszotta története első NB I-es mérkőzését, amelyet a Ferencváros ellen 2–0-ra veszítettünk el.

Stadionunkban azóta összesen 32 bajnoki mérkőzést játszott az NB I-es csapatunk (emellett több utánpótlás korcsoportos meccsnek és tartalékcsapatunk összecsapásainak is otthont adott), azokon 12 győzelem, 9 döntetlen és 11 vereség a mérlegünk, a megszerzett 45 ponthoz 42–39-es gólkülönbség párosult.

A legtöbb gólt idén február 8-án, a Kaposvár elleni mérkőzésünk hozta, azon 5–3-ra nyertünk. A legnagyobb különbségű győzelmünk 2018. szeptember 15-én a Haladás elleni 4–1-es diadal volt. Két mesterhármas született eddig a stadionban, az újpesti Novothny Soma és kisvárdai színekben Tischler Patrik érte el azokat – utóbbi, a már jelzett Kaposvár elleni összecsapáson.

A 33. hazai bajnoki meccsünkre sem kell már sokat várni, hiszen augusztus 22-én a Puskás Akadémiát látjuk vendégül, a klub harmadik NB I-es évének első hazai összecsapásán.

Addig is, boldog születésnapot, stadion!


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló