Két játékosunk egy válogatottban

A montenegrói csapat kezdő tizenegyében jutottak lehetőséghez a kisvárdai futballisták.
Mindkét montenegrói válogatott kerettag játékosunk helyet kapott hazája csütörtök esti, a Libanon elleni barátságos mérkőzésen pályára lépő nemzeti csapatában. Másként, a Kisvárda Master Good volt az egyedüli klub, amely két játékost is adott a montenegrói válogatott kezdő tizenegyébe a podgoricai összecsapáson.
Amióta a kapus Danijel Petkovics a játékosunk, most először jutott lehetőséghez, holott 2023-ban a montenegróiak valamennyi bevetésén ott ült a kispadon. Petkovicsnak ez volt a jubileumi, 25. válogatottsága, legutóbb szinte napra pontosan négy éve, 2019. október 14-én, a Koszovó elleni Európa-bajnoki selejtezőn (0–2) védte a nemzeti csapat kapuját.
Vele szemben Driton Camaj valamennyi válogatottsága a kisvárdai időszakához köthető. A csütörtöki volt a kilencedik válogatottsága, végül egy félidőnyi játéklehetőséget kapott, de az addigi mindkét hazai gólban főszerepet játszott. Az elsőnél az ő lövését védte a libanoni kapus, a kipattanó eléje került vissza, a visszagurításából a montenegróiak szupersztárja és csapatkapitánya, Sztefan Jovetics (a görög Olympiakosz játékosa a korábbi Fiorentina-, Manchester City-, Inter-, Sevilla-, Monaco- és Hertha-futballista...) adott gólpasszt az újonc Edvin Kucnak (FC Balkani), a másodiknál Camaj közvetlen gólpasszt adott, baloldali beadása után megint Kuc volt eredményes.
Petkovics végül végigjátszotta a meccset, az október 17-én a szerbek elleni idegenbeli Eb-selejtezőn pályára lépő Montenegró pedig 3–2-re nyerte meg a csütörtöki barátságos meccset.
Az is egyfajta mérföldkő, hogy egyszerre két kisvárdai játékos volt a pályán egy válogatottban, Gheorghe Grozav (Románia), Camaj és Janisz Karabeljov (Bulgária) után Petkovics a negyedik játékos, aki kisvárdai játékosként kapott lehetőséget hazája nemzeti csapatában.

