Két csapatunk reménykedik még a dobogóban

Nagyüzem lesz a hétvégén az utánpótlásbajnokságokban, hat korosztályunk lép pályára. BEHARANGOZÓ
A kiemelt bajnokságban szereplő akadémiai csapataink közül hat is pályára lép szombaton – egyedül az U14-esek kapnak pihenőt, mert ők már korábban lejátszották, és az Illés Akadémia-Haladás otthonában 3–1-re elveszítették az ebben a fordulóban esedékes mérkőzésüket. Három korosztályunk játszik hazai környezetben, míg hárman idegenbe utaznak, közülük az U15-ösök korábbról elhalasztott rangadót játszanak Felcsúton a dobogóért vívott harcban. Ugyancsak az éremszerzés a célja a legnagyobbaknak, U19-eseink Szombathelyen lépnek pályára.
MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 21. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Illés Akadémia-Haladás (8.)–Várda LA (5.)Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: –Megvan a célunk, szeretnénk a harmadik helyen végezni, ehhez a hátralévő mérkőzéseinket meg kell nyerni. Ez a célunk Szombathelyen is, mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön.
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 21. FORDULÓ
Szombat, 13.00: MTK Budapest (2.)–Várda LA (6.)Belényesi Miklós, a VLA edzője: – A bajnokság megnyeréséért hajtó MTK-hoz látogatunk szombaton. Csak akkor tudunk ponttal vagy pontokkal távozni, ha ugyanazt a fegyelmezett és agresszív játékot tudjuk produkálni egyénileg és csapatszinten is, mint itthon a legutóbbi mérkőzésünkön. Betegség, sérülés van, eltiltott nincs, ezért nem mindenkire tud számítani a szakmai stáb.
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 20. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA (7.)–Illés Akadémia-Haladás (8.)Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – Szervezett futball játszik a Haladás, de természetesen mi a saját játékunkra szeretnénk koncentrálni. Hazai pályán mindenféleképpen rá akarjuk erőltetni a saját akaratunkat az ellenfélre. fegyelmezett játékra lesz szükség, támadásban pedig a győzelemhez gólokat kell szereznünk. Reméljük, jó mérkőzést játszunk, és a végén örülni szeretnénk a győzelemnek.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 14. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Puskás Akadémia FC (3.)–Várda LA (4.)Törtei Tamás, a VLA edzője: – Elhalasztott mérkőzést pótolunk. A végelszámolásnál szeretnénk elcsípni a harmadik helyet, ehhez el kell hoznunk a három pontot a Puskás Akadémia otthonából.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 25. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Várda LA–DVSCOláh Levente, a VLA edzője: – A csoportunk egyik meghatározó csapatát, a Debrecent fogadjuk a hétvégén. Fordulatos, a végletekig kiélezett mérkőzéseket játszottunk az eddigiek alkalmával, úgy gondolom, ez most sem lesz másként. Nehéz mérkőzésre számítok, ezért mindenkinek a tudása legjavát kell nyújtania, hogy számunkra kedvező eredmény szülessen. Hazai környezetben szeretnénk győzelmet ünnepelni a találkozó végén.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 25. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA–DVSCBaksa Zoltán, a VLA edzője: – A hétvégén a bajnokság egyik legerősebb csapatát, a Debrecent látjuk vendégül. Minden egymás elleni mérkőzésünk nagyon intenzív és fejlesztő hatású. A soron következő összecsapáson szeretnénk folytatni jó sorozatunkat és győztesen elhagyni a játékteret.

