Készülés az osztályváltásra

A hétvégén indul a megye egyes bajnokság is, a Kisvárda Master Good II Ibrányban kezd.
Miután a Magyar Labdarúgó-szövetség a következő évben lehetőséget ad az élvonalbeli egyesületek tartalékcsapatainak az NB III-as indulásra, és mivel klubunk élni is szeretne az eséllyel, ezért – ha minden jól megy, és a felnőtt csapat bennmarad az OTP Bank Ligában – a nyártól osztályt válthat a Kisvárda Master Good II. Az egyelőre a Szabolcs-Szatmár-Beregy megyei I. osztályban szereplő, az őszi szezont követően a nyolcadik helyen álló csapatunk vasárnap 14 órától Ibrányban kezdi meg szereplését, a hazaiak az ötödik helyről várják a tavaszi folytatást.
„Hosszúra nyúlt a felkészülés, amelynek végén két nagy különbségű vereséget szenvedtünk a diósgyőri és a debreceni tartalékcsapattól, de azokból a meccsekből érzésem szerint nem szabad kiindulni – mondta Nagy Sándor (képünkön balra), a Kisvárda Master Good II edzője, akinek munkáját asszisztensedzőként immár Ádámszki Róbert segíti. – Immár tizenhat játékosból áll az állandó keretünk, a mérkőzésekre ők egészülnek ki a nagycsapatból érkezőkkel, illetve esetlegesen a még fiatalabbakkal. Az U19-es korosztályunk legjobbjai immár második évüket töltik a megye egyben, tehát a felnőtt futballban, ez nagy előnyükre válik, de az NB III teljesen más szint, ahhoz nagyot kell fejlődnünk. Az Ibrány a bajnokság egyik legjobb csapata, igyekszünk vele felvenni a kesztyűt, győzelemre játszunk majd, bízom a sikeres szereplésben.”
A kerethez csatlakozott a 21 éves Schmid Áron, aki legutóbb a Balmazújváros játékosa volt, előtte az Újpest korosztályos csapataiban, majd a holland Barabant Uinted U19-es csapatában szerepelt, Magyarországra visszatérve a Videoton II futballistájaként volt bevethető. Távozott Gyüre Tamás, akivel szerződést bontott a klub.

