Katonásan, 1–2-vel meneteltünk a dobogóra

2020-11-09 07:31:18
Kisvárda FC

A Honvéd és a Mezőkövesd után a Zalaegerszeget is szinte ugyanúgy győztük le idegenben – HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Egymás után a harmadik csapat játszott úgy ellenünk, hogy erőt és önbizalmat is meríthetett a Puskás Akadémia legyőzéséből. A Zalaegerszegtől egyébként sem áll távol a támadó felfogás, a vasárnapi meccs elején mentek is előre a hazaiak, az első helyzet Könyves Norberté volt, de az újdonsült válogatott csatár mellé lőtt.

Azért mi is törekedtünk a labdabirtokláson alapuló stílusra, és meg is szereztük a vezetést. Claudiu Bumba, akár az MTK elleni meccs hajrájában, az alapvonalnál megcsinálta a visszacselt, csak most úgy csapta be vele Szépe Jánost, hogy a becsúszó védő buktatta. A büntetőt Fernando Viana váltotta gólra – brazil csatárunk ugyanazt a kaput vette be, mint február 5-én, csak most gólja után levette a mezét, amiért sárga lapot kapott.

Ennek később lett jelentősége, de addig eljutottunk odáig, hogy már 2–0-ra vezettünk. Hej Viktor szólója is kellett a második gólhoz, meg az üresen felejtett Jaroslav Navrátil higgadt befejezése.

Nem sokáig őriztük a kétgólos előnyt, ráadásul a csereként beállt Koszta Márk szépítése után Viana újabb sárga lapot kapott (itt lett jelentősége a feleslegesen begyűjtött elsőnek), ami után úgy is újszerű volt a szituáció, hogy a Honvéd és a Mezőkövesd elleni idegenbeli meccs után a megszerzett kétgólos előny után sem dőlhettünk hátra – csak most még emberhátrányba is kerültünk.

Ment előre a Zete, a koronavírusból felépült Boér Gábor egyre másra cserélte be a csatárokat, de igazán veszélyes helyzet nem alakult ki a kapunk előtt, a beíveléseket pedig vagy Niko Datkovic fejelte ki vagy Dombó Dávid húzta le.

A budafoki vereség óta az ötödik idegenbeli meccsünkön is megőriztük veretlenségünket, és ebből a sorozatból a negyediket is megnyertük. Mindennek a tabellán is kézzelfogható a nyoma: a harmadik helyre léptünk elő, úgy, hogy a mezőny egy részéhez képest eggyel kevesebb meccset játszottunk.


OTP BANK LIGA: 10. FORDULÓ

ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (0–1)

Zalaegerszeg, 815 néző, v.: Solymosi (Vígh-Tarsonyi, Szalai B. – Csonka B., Németh Á.)

ZTE FC: Demjén – Szalai D. (Tajti, 58.), Szépe (Tanaszin, 72.), Lesjak, Bobál D., Gergényi – Vass P. (Koszta, 58.), Szankovics, Bedi (Dragóner F., 88.) – Könyves, Babati (Favorov, 72.). Vezetőedző: Boér Gábor

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Datkovic, Rubus, Hej – Lucas, Szimovics – Navrátil (Horváth Z., 76.), Bumba (Karaszjuk, 90.), Sassá (Kovácsréti, 62.) – Viana. Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Viana (11-esből, 0–1) a 11., Navrátil (0–2) az 52., Koszta (1–2) a 64. percben. Kiállítva: Viana a 66. percben


A fontosabb események

11. perc: Bumba tört be a tizenhatoson belülre a bal oldalon, amikor az alapvonalnál megpróbált visszafelé cselezni, a becsúszó Szépe elsodorta a lábát. Tizenegyes! Viana állt a labda mögé, s jobbal a jobbra vetődő Demjént becsapva a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát, 0–1.

52. perc: Hej indult meg a saját térfeléről a bal oldalon, befelé húzott, és Bumbához passzolt. Az ő átadása Bobál Dávid lábán felperdülve jutott el a jobb oldalon Navrátilhoz, aki az ötös sarkáról úgy lőtt a bal alsó sarokba, hogy a labda Gergényi és Demjén kapus lábai között is átjutott, utóbbiét érintette is, 0–2.

64. perc: Gergényi adott balról középre, a berobbanó Koszta pedig Datkovicot megelőzve, 7 méterről bal külsővel a jobb felső sarokba lőtte a labdát, 1–2.

66. perc: Viana ugrott fel a félpályánál Lesjakkal, a zalai védő elterült, a játékvezető pedig úgy döntött, hogy Viana sárga lapot érően használta a könyökét, és mivel ez a második figyelmeztetése volt, a kiállítás sorsára jutott.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló