Kapusunk kezét meg kellett műteni

2024-06-28 11:25:58
Kisvárda FC

Két játékosunkra is rájárt a rúd a hétközi edzéseken, Kovács Marcell volt a pechesebb.

Műtéti beavatkozásra szorult kapusunk, Kovács Marcell, aki a csütörtöki edzésen sérült meg vetődés közben. A 21 éves kapusnak a bal kezén a gyűrűsujja tört el, és mivel a törött csont el is mozdult, ezért elkerülhetetlenné vált az orvosi beavatkozás, amelynek keretében dróttal is rögzítették a törött részt.

Az operációt pénteken délelőtt csapatorvosunk, dr. Kósa Jenő végezte el a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórházban, a beavatkozás jól sikerült, Kovács Marcell a körülményekhez képest jól van. Az előző bajnokságban 19 élvonalbeli mérkőzésen lehetőséghez jutott kapus egynapos tartózkodás után elhagyhatja a kórházat, a kezére került gipszet két hétig kell viselnie, teljes felépülése pedig hat-nyolc hetet vehet igénybe.

Kovács Marcellnek teljes gyógyulást és mielőbbi visszatérést kívánunk!

Egy fokkal járt csak jobban horvát játékosunk, Bernardo Matic, aki a szerdai edzésen szenvedett a jobb kezén kézközépcsont-törést, miután beakadt a keze egy csapattársa mezébe. Esetében nem volt szükség műtétre, gipsszel a kezén végzi az edzésgyakorlatokat, a rögzítőkötést nagyjából két hétig kell viselnie.

A borítófotón: Kovács Marcell – túl a műtéten


next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló