Kapusposzton: háromból három

2020-06-02 11:48:06
Kisvárda FC

A forduló válogatottjaiban összesen négy játékosunknak szorítottak helyet – volt, aki triplázott.

Ahány helyen csak lehetett, szombati teljesítménye alapján annyiszor került be a forduló válogatottjába Dombó Dávid. Kapusunkat a Nemzeti Sport és a csakfoci.hu portál is beválogatta a legjobb tizenegyébe, az InStatnál pedig érdekesen járt: bár posztján övé a forduló legmagasabb indexe (310), a forduló csapatába mégis a zalaegerszegi Demjén Patrikot (284) jelölték. Az értékek közötti különbség azonban feljogosít bennünket arra, hogy a legobjektívebb alapon csapatot hirdető InStatnál is kapusunkat tekintsük a forduló legjobbjának.

Az elemzőrendszer által kijelölt álomcsapatba további két játékosunk, Lucas és Cornel Ene is helyet kapott, míg a csakfocinál az Újpest elleni mérkőzésünket (1–0) góljával eldöntő Claudiu Bumba is tagja lett az álomtizenegynek.

Az Instatnál az egyes összevetésekben a forduló öt legjobbja közé került Cornel Ene a győztes párharc (11-es értékkel az ötödik lett), Lucas pedig a sikeres támadópasszok (47, szintén az ötödik) kategóriájában, és bár némileg kétes dicsőség, de ötös holtversenyben Bohdan Melnik lett a forduló legtöbbet szabálytalankodó játékosainak egyike a maga négy faultjával.

A forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál: Dombó (Kisvárda Master Good) – Szolnoki (Puskás Akadémia), Szélpál N. (Paks), Szűcs K. (Diósgyőr), Tamás K. (Zalaegerszeg) – Lesjak (Zalaegerszeg), Iszlai (Diósgyőr) – Bőle (Zalaegerszeg), Szendrei (Bp. Honvéd), Radó (Zalaegerszeg) – Ugrai (Bp. Honvéd)

A forduló válogatottja az InStatnál: Dombó (Kisvárda Master Good) 310 – Rus (Mol Fehérvár FC) 278, Bolla (Zalaegerszeg) 289, Ene (Kisvárda Master Good) 290, Heister (Ferencváros) 341 – Lucas (Kisvárda Master Good) 280, Iszlai (Diósgyőr) 312, Mitrovics (Zalaegerszeg) 310, Barczi D. (Zalaegerszeg) 320 – Bőle (Zalaegerszeg) 391, Radó (Zalaegerszeg) 401

A forduló válogatottja a csakfoci.hu-nál: Dombó (Kisvárda Master Good) – Batik (Bp. Honvéd), Szűcs K. (Diósgyőr), Szélpál N. (Paks), Tamás K. (Zalaegerszeg) – Bőle (Zalaegerszeg), Gazdag D. (Bp. Honvéd), Bumba (Kisvárda Master Good), Tokmac (Ferencváros) – Radó (Zalaegerszeg), Ugrai (Bp. Honvéd)

A kisvárdai játékosok beválogatását így indokolják:

Dombó Dávid: Végig magabiztosan őrizte a Kisvárda kapuját, a beadásoknál rendre jól mozdult ki. Az első játékrészben Novothny lövésnél kellett komolyabban játékba avatkoznia, majd a hosszabbításban Perosevic kísérleténél és Bacsa ziccerénél is bravúrt mutatott be.

Claudiu Bumba: Rendkívül hasznos mezőnymunkát végzett a középpályán, passzai és cselei nagy többségében bejöttek, továbbá a mindent eldöntő gól is az ő nevéhez fűződik.


A borítófotón: A labdát öklöző Dombó Dávid kihagyhatatlan volt a forduló válogatottjaiból, de a győztes gólt szerző Claudiu Bumbának (balra) is szorítottak benne helyet

Fotó: Móricz Csaba


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló