Kapuskesztyű nélküli próbajáték

Kilenc évvel ezelőtt ezen a napon Rakamazon töltötte a majálist a kisvárdai csapat, és mindenki, aki szívből szurkolt neki. A Várda SE a megyei I. osztályban szerepelt, és szemben az egy évvel korábbi állapotokhoz, nem a kiesés ellen, hanem a bajnoki címért harcolt a 2010-2011-es sorozatban.

Illetve május elsejére nagyjából el is dőlt az elsőség kérdése, köszönhetően annak, hogy a 2010. november 14-én, Szakolyban elszenvedett vereséget (1–2) követően kilenc mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot épített fel a csapat – ez hét győzelemből és két döntetlenből állt. Az április 24-én, a Tiszavasvári ellen aratott fölényes hazai győzelem (6–0) után már kilenc pont volt a várdaiak előnye a tabella élén a második Nyírbátor előtt, és ekkor következett a rakamazi összecsapás. A kisvárdai összeállításban több, a későbbi korszakban is meghatározó játékos, Bagin Sándor, Fodor András, Krizán István és Spekker Tamás neve tűnt fel, de mindenekelőtt a kapusé, Petranics Szergejé. Neki ugyan a 2011. május elsejei mérkőzést nem sikerült kapott gól nélkül abszolválnia (az ellenfél már emberhátrányban játszva szépített, miután a becserélése után egy perccel gólt szerzett Bagin Sándor kétgólosra növelte a várdai előnyt), de így is győzelemből vehette ki a részét, a Várda veretlenségi sorozata pedig tíz fordulónyira rúgott már.

„Csak néhány pillanatnyi emlékem van arról a mérkőzésről, inkább arról az időszakról tudnék mesélni – mondta a második kisvárdai korszakának derekán történtekről Petranics Szergej. – Rozsnyai Béla volt az edző, neki ez már a második korszaka volt a klubnál, az elsőnél is a játékosa voltam, miként Demecserben is. Szokás szerint a Nyírbátorral harcoltunk az elsőségért, mint a következő két NB III-as évben egyaránt. Szerencsére rendre mi jöttünk ki győztesen ezekből a párharcokból, egy-egy döntetlent játszottunk ugyan a fő riválissal, de nem kaptunk ki tőle, és a tabellán is rendre megelőztük.”

Az időszakot taglalva, azért nem lehetett fenékig tejfel az élet a klubnál, hiszen például a rakamazi meccsre mindössze két cserejátékost tudtak benevezni (mondjuk a hazaiak egyet sem…), kapus pedig rendre nem is ült a padon, így Petranicsnak „lehetősége” sem volt megsérülni vagy eltiltatnia a magát.

„Abban az évben ünnepelte a klub a századik születésnapját, a vezetők szerették volna, ha bajnoki címet szerzünk ebből az alkalomból – folytatta tovább a kapus. – Az igazolásoknál inkább a minőségre törekedtek, mint a mennyiségre, légiósok is érkeztek, és a terv végül bevált, hiszen az élen végeztünk.”

Utána még kétszer az NB III-ban is, a kapus pedig összességében négy bajnoki címet szerzett kisvárdai játékosként. De hogyan is kezdődött?

A fotón: A jó baráttal, a civil életben is kolléga Fodor Andrással (jobbra) együtt négy bajnoki címet ünnepelhettek Kisvárdán

„A kilencvenes évek közepén Ukrajnában szétesett a sport és a futball szponzorációja, ezért kerestem annak a lehetőségét, hogy Magyarországra igazolhassak – vázolta Petranics Szergej. – Kisvárdán kötöttem ki 1995-ben, amikor Komáromi Gyuri bácsi volt az edző, a próbajátéknak megfelelő vásárosnaményi edzőmeccsen pedig rámcsodálkoztak, hogy kesztyű nélkül védek. A nyári időszakban akkoriban így tettem, a labdák minőségének változása után kezdtem el a melegebb időszakban is kapuskesztyűt viselni a meccseken. Egy szót sem tudtam magyarul, Cap Valerij segített nekem, egy év múlva pedig már mindent megértettem. Innen indulva eljutottam odáig, hogy főiskolai diplomát is szereztem Magyarországon, és azt hiszem, elég tűrhetően beszélek magyarul. Bár játszottam Demecserben és Baktalórántházán is öt-öt évet, végig Kisvárdán éltem, a város lett az új otthonom. A feleségem is kisvárdai, a lányaim is itt születtek, 2007 óta pedig folyamatosan a klub alkalmazottja vagyok, játékosként és kapusedzőként. Büszke vagyok a megnyert bajnoki címekre, és arra is, hogy zsinórban ötven olyan mérkőzést vívott meg a csapat veretlenül, amikor az én nevemmel kezdődött az összeállítás. Az ötvenegyediken, a Siófok elleni hazai NB II-es meccsen aztán kettő nullra kikaptunk, utóbb kiderült, az volt az utolsó bajnoki mérkőzésem kisvárdai színekben. A Magyar- és a Ligakupában még jutott nekem meccs, tavaly decemberben, negyvenhét évesen is be voltam még nevezve két kupameccsre.”

No, de vissza azokhoz az időkhöz, amikor Petranics Szergej még csak 38 éves volt – 2011 tavaszán a VSE végül 13 meccsen keresztül nem kapott ki. És bár utána Mátészalkán veszített 2–0-ra, a bajnoki, cím, és a feljutás már nem forgott veszélyben.

2011. MÁJUS 1.

2010-2011-ES IDÉNY, SZI-ZO SPORT-DR. ZILAHI MEGYEI I. OSZTÁLY, 26. FORDULÓ

RAKAMAZI SPARTACUS–VÁRDA SE 1–2 (0–1)

Rakamaz, 150 néző, v.: Sinka Z.

Rakamaz: Gégény B. – Deák G., Pólik, Venczel I., Galambosi Zs., Galambosi G., Takács I., Szabó B., Perger P., Borbély P., Gáspár L. Edző: Veigli Géza

Kisvárda: Petranics – Krizán, Szőlősi L., Mándi A., Petruska, Fodor A., Kiss I. (Kalu, 89.), Tóth T. (Bagin, 62.), Dacin, Costea, Spekker. Edző: Rozsnyai Béla

Gól: Dacin (0–1) a 41., Bagin (0–2) a 63., Gáspár L. (1–2) a 83. percben. Kiállítva: Pólik a 78. percben

A mérkőzés tudósítása a Kelet-Magyarországban

A borítófotón: A már NB III-ban szerzett 2012-es bajnoki címhez a későbbi kolléga, Szabó Attila (balra) és csapattárs Miskolczi László a kemecsei játékosok sorfalát alkotva gratulál Petranics Szergejnek

Holnapi emlékünk: Nem a döntetlen miatt szomorú a történet