Kaptak a terhelésből rendesen
Így telik a háromhetes bajnoki szünet NB I-es csapatunknál.
Éppen annyi idő telik el a március 13-i Újpest és az április 4-i Mol Fehérvár FC elleni mérkőzésünk között, amennyi ideig a téli felkészülés tartott: három hét. Szokatlan az ilyesmi bajnokság közben, és hogy mivel töltötték ki a csapatnál ezt az időszakot, arra Supka Attila adott választ.
"Az első héten kaptak terhelést a játékosok bőven, ami ezekben a napokban sem csökkent még – árulta el a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Közben azért a taktikai elemek is előkerültek, a szombati edzőmeccsen szeretnénk modellezni mindazt, amit a bajnokság hajrájában játszani szeretnénk. A jövő héten pedig már a szokott bajnoki ritmust vesszük fel."
A szombati edzőmeccsen 13 órától az ukrán élvonalbeli FC Minaj lesz a vendég a Várkerti Stadionban, a mérkőzést zárt kapuk mellett rendezzük meg.

