Kánikulai gólzápor – vereséggel
Az első fordulóból elhalasztott mérkőzését pótolta U16-os lánycsapatunk.
Nyárias forróságban lépett pályára U16-os lánycsapatunk, amely az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadta az Egert. A szakág korábbi mérkőzéseit az jellemezte, hogy hátrányból sikerült fordítaniuk csapatainknak, és bár ezúttal is az ellenfél szerezte meg a vezetést, csak az egyenlítésig sikerült eljutni. Ráadásul csak egyszer, mert a hevesiek fokozatosan növelték előnyüket, és gólzápor közepette nyertek. A VLA a több hiányzó miatt szerepelt ebben az összetételben, és bár elszenvedte a lány szekció első vereségét ebben a bajnokságban, összességében nem érheti szemrehányás a csapatot.
LÁNY U16 HNP ÉSZAKKELETI CSOPORT, 1. FORDULÓ
Várda LA–Eger LS 4–9 (2–3)
VLA: Plesa A. – Krisztián L., Rutkai F., Molnár L., Szabó L., Szabó K., Plesa T.,Kőrösi K., Jávor Sz. Csereként pályára lépett: Kolozsi, Ignéczi Zs., Ignéczi A. Edző: Oláh Tibor
Gól: Molnár L. 2, Szabó K., Jávor Sz., illetve Berencsi 2, Stránszki 2, Jakab Zs., Kovács F., Almádi, Smuczer, Bartók
Oláh Tibor: – A lány szekció erejét mutatja, hogy a sok hiányzó ellenére is ki tudtunk állni a mérkőzésre. Arra viszont nem lehetünk büszkék, hogy az ellenfél góljai előtt hat alkalommal is mi adtuk a gólpasszt. A nagy hőség is rányomta bélyegét a játékunkra, de összességében a hibákról beszélni fogunk, ki fogjuk javítani, és legközelebb jobb teljesítményre leszünk képesek.