Jubileumi meccs után érkezik
Az utóbbi három meccsünket megnyertük, amikor ő fújta a sípot.
A szombati, Mol Fehérvár FC–Budafok mérkőzésen az NB I-ben 175. összecsapását dirigáló Farkas Ádám vezeti a kedden 18 órakor kezdődő Kisvárda Master Good–Újpest FC találkozót. A 38 éves, Heves megyei illetőségű spori a hatodik élvonalbeli meccsünkön működik közre, és hármas győzelmi sorozatban vagyunk „vele”, hiszen a vereségre (Honvéd–Kisvárda 4–0, 2018 augusztus) és döntetlenre (Kisvárda–Paks 0–0, 2019 február) végződött első és második közös meccsünk után azóta a Farkas Ádám által vezetett meccsek közül a Honvéd (hazai pályán 2–0, 2019 november), a Kaposvár (idegenben 2–1, 2020 június) és már ebben a bajnokságban újra a Honvéd (idegenben 2–1, 2020 augusztus) ellenin is nyertünk.
Rögtön az első meccsén adott egy tizenegyest ellenünk a Honvéd javára, és 13 nekünk kiosztott sárga lap mellett a mindenkori ellenfeleket tízszer figyelmeztette.
OTP BANK LIGA: 15. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD (5.)–ÚJPEST FC (10.)
Várkerti Stadion (zárt kapuk mögött), kedd, 18.00
V.: Farkas Á. (Albert István, Szert Balázs – Andó-Szabó Sándor, Németh Ádám – tartalékjátékvezető: Horváth Róbert)