Jól sültek el a változtatások
A fordulópontok most nekünk kedveztek, három vesztes bajnoki után nyertünk újra. BESZÁMOLÓ
Mindkét oldalon akadtak változások a megszokott kezdőcsapatokhoz képest, a poszt- és embercseréket többnyire a kényszer szülte a szombati bajnoki előtt. Nálunk az Újpesten kiállított futballistákat, Dominik Kovacicot és Ötvös Bencét kellett pótolni, a helyettesek között pedig nem jöhetett szóba a sérült Anton Kravcsenko – Hej Viktor lett az egyik belső védő, a kezdőként először lehetőséghez jutó Széles Imre Antal pedig a másik. A Vasasnál Berecz Zsombor és Márkvárt Dávid sem állt rendelkezésre, Baráth Botond lett a jobbhátvéd, ahonnan Szivacski Donát lépett feljebb a középpályára.
Aztán mire nagyjából eldőlt a meccs, Barátnak már volt egy öngólja (tegyük hozzá, nem tehetett róla) és egy gólpassza, Szivacskit pedig kiállították, Széles viszont elévülhetetlen érdemeket szerzett a vezető találatunkból. Egyébként is kezdeményezőbben játszottunk, a második találat előtti Rafal Makowski-lövés pedig igazi mestermunka volt. Újpesten bennünket sújtott öngól és kiállítás, ezúttal mi nyertünk hasznot ezekből a fordulópontokból.
A Vasast tovább húzta az ág azzal, hogy a kapuban is cserélnie kellett sérülés miatt, így viszont láthattuk munka közben korábbi játékosunkat, Dombó Dávidot, aki nagy védésekkel óvta meg további góloktól és még nagyobb különbségű vereségtől a vendégcsapatot. Az addigra már az eredeti posztján, centerként szereplő (a meccset a támadó alakzat bal szélén kezdte) Jasmin Mesanovic három próbálkozását is hárította, de Bohdan Melniken is kifogott korábbi kapusunk.
A lényeg, hogy nyertünk, először nem kaptunk gólt a bajnokság során és három vereség után visszatalálni látszunk a helyes útra.
OTP BANK LIGA: 10. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–VASAS FC 2–0 (2–0)
Várkerti Stadion, 2403 néző, v.: Bogár (Albert I., Belicza)
KISVÁRDA: Hindrich – Peteleu, Hej, Széles, Leoni – Karabeljov, Melnik – Asani (Vida K., 60.), Makowski (Lucas, 74.), Mesanovic (Navrátil. 86.) – Ilievszki (Camaj, 60.). Vezetőedző: Török László
VASAS: Jova (Dombó, a szünetben) – Baráth B. (Ódor, 40.), Otigba, Iyinbor, Silye – Vida M., Szivacski, Hidi P. (Hidi M. S., 60.) – Hinora, Holender (Géresi, 72.), Radó (Novothny, a szünetben). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Baráth B. (öngól, 1–0) a 16., Makowski (2–0) a 38. percben. Kiállítva: Szivacski a 27. percben
A fontosabb események
16. perc: Asani végzett el szabadrúgást 25 méterről, kissé jobbról. Lövése után a labda a sorfalról Széles elő került, az ő tízméteres, ballábas lövése keresztben elment volna a kapu előtt, de Baráth Botond fejéről a baloldali kapufára, onnan a hálóba vágódott, 1–0.
27. perc: Makowski szerzett labdát a kisvárdai tizenhatos előterében, ahol Szivacski és Hidi Patrik fogta őt ollóba. Előbbi hátulról, csúnyán a lengyel játékos bal lábának vádlijába talpalt, a durva szabálytalanságért joggal villant egyből a piros lap.
38. perc: Melnik futott el a jobb oldalon, beadása után Baráth Botond vágta ki a labdát a kapu előteréből, épp Makowski elé, aki lekezelte, majd 17 méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtte, 2–0.
A borítófotón: Széles Imre Antal (elöl) bajnoki meccsen most debütált a kezdő csapatunkban, és hozzásegítette a csapatot a vezető gólhoz
Fotó: Móricz Csaba