Jól érezzük magunkat az élen
Hat forduló eltelte után már öt sikernél tartunk – vasárnap este a Puskás Akadémia otthonában nyertünk – HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ.
Lelki szemeink előtt megjelent a két csapat legutóbb ugyanitt, Felcsúton játszott mérkőzése, amikor Jaroslav Navrátil meglódult a jobb oldalon. Ez talán nem volt akkora helyzet, mint a tavaly decemberi, de ezt is belőhette volna, csakhogy cseh szélsőnk lövése után akkor is, most is nagyot védett a hazai kapus.
A Puskás Akadémia elleni meccs (amely a forduló előtti első és második rangadója volt) menetét meghatározta volna a korai gól, de így is a Kisvárda játszott némi mezőnyfölényben. Navrátil, majd Ötvös Bence előtt is adódott újabb lehetőség, igaz Jakov Puljic is okozott kétszer galibát a túloldalon, majd Dombó Dávid is nagyot mentett a jobb alsó sarok elől, amikor Herdi Prenga fejéről éppen oda tartott a labda.
Valami hasonló képe volt a meccsnek, mint a legutóbbi idegenbelinek, Fehérváron, csak akkor kaptuk a gólt szünet előtt, most pedig szereztük, és ez nagy különbség. Claudiu Bumba nagyon eltalálta az ellenféltől kapott ajándéklabdát, így előnnyel vonulhattunk szünetre.
A szünetben hazai oldalon végrehajtott hármas csere azt vetítette előre, hogy nekünk esik a Puskás, hiszen a támadó pozíciókba érkeztek az újonnan bevetett játékosok. Komáromi György (ezzel a névvel emelt fővel illik közlekedni egy Kisvárda-meccsen...) el is szaladt a bal oldalon, de a befejezés (a beadásból kapufa) már érvénytelen volt, hiszen középen lökés történt. Miként a példásan végig vitt kontra zárásaként Navrátil a védők által a gólvonalról kirúgott gurítása is, hiszen előtte lesről lépett ki. Jakub Plsek csúsztatott fejese a lécen megpattanva hullott a kapu fölé, közben Dombó Dávid beesett a hálóba, amely néhány perces javításra szorult – lehetett közben frissíteni, ápolni.
Az újraindulást követő első helyzet a miénk volt, Bohdan Melnik bedobása után tetszetősen járt lábról lábra a labda, mígnem Matheus Leoni élesen középre lőtt labdáját kivágták. Egy perc múlva Leoni centerezett, Bumba fejelt, a labda pedig nagy ívben a lécre hullott a baloldali pipánál.
Van az úgy, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat – jött is egy lehetőség az ellenfél részéről, de az ötösön belülre kerülő labdát nem találták el. Ahogy közeledett a vége erősödött a nyomás, de Melnik volt az, aki újabb gólt szerezhetett volna, de a nagyszerű ellentámadás végén kevéssel mellé lőtt.
Már csak a „szolid" nyolcperces hosszabbítást kellett túlélni, két-három beívelés elhárításával sikerült is, így a hatodik forduló alatt az ötödik győzelmet arattuk – megerősítve első helyünket a tabellán.
OTP BANK LIGA: 6. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)
Felcsút, Pancho Aréna, 880 néző, v.: Farkas Á. (Szert, Csatári)
PUSKÁS AKADÉMIA: Tóth B. – Szolnoki, Stronati, Spandler, Deutsch L. (Gera D., a szünetben) – Van Nieff (Komáromi, a szünetben), Plsek – Favorov (Csirmaz, 79.), Baluta (Corbu, 66.), Nagy Zs. – Puljic (Géresi, a szünetben). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Prenga, Csirkovics, Leoni – Karabeljov (Lucas, 81.), Szimovics – Navrátil (Camaj, 75.), Ötvös (Zlicsics, 69.), Bumba – Mesanovic. Vezetőedző: Joao Janeiro
Gólszerző: Bumba (0–1) a 42. percben
A gól története
42. perc: Navrátil jobboldali beadása után Stronati középen kifejelte a labdát, amit Szimovics kanalazott vissza a térfél közepéről. Van Nieff szabadított volna fel, de lábáról lecsúszott a labda, amely nagy ívben szállva éppen balra, Bumba elé került, ő pedig tíz méterről ballal kapásból a bal alsó sarokba lőtte, 0–1.
A borítófotón: Janisz Karabeljov is sokat dolgozott a győzelemért
Fotó: pfla.hu