Jöhet az újabb gól!

2019-04-11 13:42:26
Kisvárda FC

Gosztonyi András korábbi csapata ellen lép pályára a hétvégi alsóházi derbin.

Nem az első gólját szerezte szabadrúgásból kisvárdai színekben Gosztonyi András, aki az NB I-ben összességében a tizenötödik találatát jegyezte. Az is igaz, bajnoki mérkőzésen csaknem két évvel ezelőtt volt eredményes, és bár az őszi gyöngyösi kupameccsen duplázott (az egyik gólt akkor is szabadrúgásból szerezte), a lelkének alighanem jót tett, hogy végre bajnokin is eredményesnek bizonyult.

„A győzelem volt a legfontosabb, és ennek szellemében kell játszanunk a hétvégén is. Teljesen mindegy ki szerzi a gólt, gólokat, csak nyerjünk” – mondta Gosztonyi András.

A Diósgyőr elleni mérkőzést úgy is szokás jellemezni, mint azt a találkozót, amelyik akár a bennmaradás (vagy másik szemszögből a kiesés) sorsát is eldöntheti.

„Kétségtelen, nagy lépést tehet a győzelem felé az a csapat, amelyik ezt a mérkőzést győztesen abszolválja – folytatta támadónk. – Nagyon remélem, hogy mi leszünk ez a csapat, csakis a három pont megszerzését tartjuk szemünk előtt. Egykori csapatom ellen lépek pályára, de ez az én szempontomból másodlagos, bárki ellen is lépjünk pályára, próbálom a legjobbamat nyújtani. Csak ismételni tudom magamat, a három pont számunkra a legfontosabb.”

A Puskás Akadémia elleni gólja után Gosztonyi András elárulta, hogy azért is lőtte ő a szabadrúgást, mert az egyik hétközi edzésen hasonló szituációból betalált. Ezen a héten hogyan ment a „szabik” gyakorlása?

„Ezúttal sem ment rosszul, most is volt olyan, amikor gólt szereztem. Remélem, hétvégén is sikerül.” – adott hangot reményének Gosztonyi András.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló