Jóból is megárt a sok

2018-12-06 09:54:12
Kisvárda FC

Február 27. és március 30. között kétszer is vendégünk lesz a Ferencváros.

Ahhoz képest, hogy 2017. október 24-én az első tétmeccset játszotta a Ferencvárossal a kisvárdai futballcsapat, 2019. március 30-án már a hatodik egymás elleni mérkőzésén lesz túl a két csapat.

Jóból is megárt a sok, hiszen a Magyar Kupa oda-visszavágós nyolcaddöntőjében ismét egymásra találtak a felek. Ez most nem akkora öröm, mint tavaly volt, hiszen ettől csak kedvezőbb lehetett volna a sorsolás csapatunk számára. A Kisvárda akár negyedjére is kaphatott volna NB III-as ellenfelet (Andráshida, Ajka vagy Taksony), esetleg NB II-est (Budaörs, Kaposvár vagy Soroksár), de az élvonalból talpon maradó nyolc vetélytársból is lett volna olyan, amelynek jobban örültünk volna.

Szóval 2017. október 24-én, a Magyar Kupa legjobb 32 közé jutásért kiírt mérkőzésen a Kisvárda 1–0-ra legyőzte a Ferencvárost, és azzal az MK előző három kiírásának győztesét búcsúztatta el. Azóta az NB I-ben a kisvárdai stadionavatón augusztus 11-én, az Üllői úton pedig november 24-én találkoztak egymással – mindkét meccs 2–0-s Fradi-sikert hozott.

A bajnokságban legközelebb március 30-án lesz a vendég a Várkertben az NB I-es éllovas, de addigra még kétszer megmérkőznek a Magyar Kupában: a nyolcaddöntő első meccsét február 20-ára írták ki a fővárosba, a hazai visszavágó hivatalos időpontja február 27-e.


A fotón: Tavaly októberben Horváth Zoltánék legyűrték a Ferencvárost


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló