Jobbhátvédnek lenni jó!

Közelít a századik kisvárdai bajnokija és a 200. NB I-es fellépése felé, de Gosztonyi Andrással olyan korábban még nem fordult elő, mint az utóbbi egy és egynegyed tétmeccsen, hogy a védelem jobb oldalán játszott volna. Játékosunkat az új posztján szerzett tapasztalatiról és az év utolsó mérkőzéséről kérdeztük.

Hogy tetszik az új posztod?

Nincs vele gondom, ha jobbhátvédként kell játszanom, szívesen teszem – felelte Gosztonyi András. – A pécsi kupameccs hajrájában kényszerből kerültem abba a szerepkörbe, ami után már nem ért teljesen váratlanul, hogy az Újpest ellen már a védelemben számoltak velem. Akkor sikerült volna jól megoldanom a feladatot, ha nem esünk ki a kupából és nem kapunk ki az Újpesttől, de szoknom kell még ezt a szerepkört, hiszen életemben nem játszottam jobbhátvédet. Meglátjuk, mi sül majd ki ebből a „házasságból”.

Isten őrizzen, hogy huszonkilenc évesen az idős játékosok közé soroljunk, de azt szokták mondani, és számtalan példa van rá, hogy ahogy korosodik a játékos, úgy kerül hátrébb a csapatban. Ez már ennek a folyamatnak lenne a jele?

Nem gondolnám, hiszen fizikálisan jó formában érzem magam, mentálisan is, bár a szezon végére a mérkőzések és az azokkal járó sok utazás megviselte az izomzatot és a koncentrációt is. Nem hiszem, hogy azért lettem jobbhátvéd, mert éppen betöltöttem a huszonkilencedik életévemet, egyszerűen abban a szerepkörben volt rám szüksége a csapatnak.

Hallottuk, ahogy egy magánbeszélgetés során említettél „szeretem” és „nemszeretem” ellenfeleket. Következő vendégünkkel, a Fehérvárral miként állsz – úgy is, mint egykori kluboddal?

Ilyen szempontból számomra semlegesek, se pozitív, se különösebben negatív élményem nincs velük kapcsolatban. Ha csak nem az, amikor a tavalyi nyitó fordulóban úgy kaptam ellenük sárga lapot, hogy még pályára sem léptem… Minden játékosnak vannak olyan ellenfelek, amelyek ellen jobban megy a játék, de nem lehet mindig azok ellen játszani. Nincs mese, a Fehérvár elleni mérkőzést kell megoldanunk!

Említetted a fáradtságot, de most aztán tényleg nincs hova spórolni az erővel, idén még egyszer utoljára össze kell szorítani a fogakat, és kipréselni magatokból, ami bennetek maradt. Képesek lesztek rá?

Pontosan erről beszéltünk az öltözőben, ezt kérte tőlünk a szakmai stáb is, hogy legyünk profik, és erre a meccsre még kapjuk össze magunkat. Nyilván, aki külföldön futballozik, annak óhatatlan, hogy ilyenkor már a hazautazását is szervezi, van, akit kis gyerek vár otthon, mások a világ másik felére utaznak. Ugyanakkor azt érzem, mindenki átérzi a meccs jelentőségét, és azzal nem lesz gond, hogy bárki is esetleg ne a meccsre helyezné a fő fókuszt ezekben a napokban.