Jobbhátvédek jó napja

2021-01-23 11:16:00
Kisvárda FC

NB III-as csapatunk szombaton újabb felkészülési mérkőzést játszott.

Második edzőmeccsét a megyei II. osztályú Kállósemjén ellen játszotta NB III-as csapatunk, amely szombaton délelőtt a Várkerti Sporttelep műfüves pályáján szerepelt. A Kisvárda Master Good II végig nagy fölényben játszott, és az első négy gólt olyan játékos szerezte, aki jobbhátvéd pozícióban játszott, vagy – mint Artem Atamasz – eredeti „szakmáját” tekintve jobb oldali védő. A felkészülés során a „nagyokkal” tréningező, ezúttal a középpályán helyet kapó Atamasz duplázni is tudott, előtte Erik Kramar nyitotta meg a gólok sorát. Az is örömteli, hogy a sérülés miatti hosszabb kihagyásból visszatérő Czene Zalán is gólt szerzett. Az ötödik találat is szélső hátvédé volt, csak éppen a bal oldalon szereplő Marek Luscsiké. A támadók becsületét pedig Nikita Honcsar mentette meg, miután ő állította be a 6–0-s végeredményt.


ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS

Kisvárda Master Good II–Kállósemjén 6–0 (2–0)

Kisvárda II: Odincov – Kramar (Czene Z.), Vass O., Avetiszjan, Budaházi (Luscsik) – Hej, Kirjuhin (Králik), Atamasz – Riznicsenko (Szentes D.), Gyüre T. (Honcsar), Szavcsenko (Czérna)

Gólszerző: Atamasz 2, Kramar, Czene Z., Luscsik, Honcsar


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló