Jobban kell játszanunk!

2023-08-10 14:45:58
Kisvárda FC

Milos Kruscsics a magyar bajnokságban szinte minden csapat egy szintet képvisel, így az újoncnál is nehéz meccs vár ránk. BEHARANGOZÓ

A hétfői, kecskeméti meccs lefújása után kevesebb mint négy napot mutatott a következő meccsre utaló visszaszámlálónk, hiszen pénteken máris pályára lép NB I-es csapatunk. Harmadszor is idegenben, az első két fordulóban egy ponttal gazdagodó MTK Budapest otthonában. A mérkőzés 20 órakor kezdődik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

„Nincs sok időnk a két forduló között, pedig sok a feladatunk – ismerte el vezetőedzőnk, Milos Kruscsics. – A regenerálódás a legfontosabb, emellett persze taktikailag is felkészülünk és kielemeztük az előző mérkőzést is. Kecskeméten nem teljesítettünk jól, más megközelítésre van szükségünk, mindenképpen agresszívabb futballt várok. Egyszerűen jobban kell játszanunk!”
Az első két fordulóban a kupagyőztes Zalaegerszeg (2–0) és az ezüstérmes Kecskeméti TE (1–3) otthonában játszottunk. Az, hogy a következő meccsen az utóbbi időben az első- és másodosztály között liftező MTK lesz az ellenfelünk, jelentheti azt is, hogy más szintet képvisel.

„A Ferencvárost leszámítva nincsenek nagy különbségek a csapatok között, mindegy, hogy az ezüstérmesről, vagy az újoncról beszélünk, hasonló szintet képvisel a mezőny – véli Milos Kruscsics. – Az ellenfelünk játssza a futballt, tehetséges játékosai vannak, tudjuk, mire számíthatunk. Néhány kulcsjátékost személyesen is jól ismerek, ilyen például Nemanja Antonov, aki technikás futballista, jól lő távolról, képes helyzetbe hozni a társait, de említhetem Hej Viktort is, akit nem különösebben kell bemutatnom, hiszen tőlünk igazolt az MTK-hoz. Nem rosszak a csatáraik sem, összességében tehetséges az együttesük.”
Kecskeméten még nem lehetett a keret tagja, de már javult az állapota Bohdan Melnik, Driton Camajnak és Balogh Norbertnek is.

„Folyamatosan javul a sérültjeink állapota. Bohdan Melnik újra a csapattal készül, Driton Camaj is visszatért, valamint Balogh Norbert is elkezdte az edzéseket. Teljes kerettel dolgozhatunk” –nyugtatott meg mindenki Milos Kruscsics.


A borítófotón: A Kecskeméten látottnál agresszívabb futballt vár Milos Kruscsics Czékus Ádáméktól


Következő mérkőzés
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2025-11-22 14:30
Fizz Liga, 14. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Paksi FC
5-3
1-1
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2025-11-08 19:15
Fizz Liga, 13. forduló