Jó úton halad a felkészülés
A VLA U14-es korosztályánál jártunk.
A tizennégy év alatti korcsoportos fiataljaink is a felkészülés fázisában vannak, ahogyan a többi akadémiai csapatunk is. A tavalyi U13-as csapatunk korosztályt lépett, és idén az U14-es első osztályban mérettetik meg magukat Márton István vezetőedző vezérletével.
„Januárba érkeztem az akadémiára, először az U17-es csapatnál dolgoztam, mint asszisztens edző, viszont februárban, az akkori U13-as csapatot kaptam meg, mint vezetőedző – kezdte Márton István vezetőedző a beszélgetést. – Kisvárda előtt Tarpán dolgoztam az ottani focisuliban, ott voltam szakmai vezető, amellett a felnőtt csapatnak voltam a vezetőedzője, előtte pedig edzőként dolgoztam Nyírbátorban az NB III-as csapatnál, Nyíregyházán az NB II-es csapatnál pályaedzőként, NB I-ben technikai vezetőként – idézte fel edzői állomáshelyeit a tréner. – A vírushelyzet miatt nem tudtunk sokat együtt dolgozni, így pedig most nyártól együtt indítottuk el a felkészülést, mint az U14-es NB I-ben induló csapat, ami hatalmas felelősség, emellett megtiszteltetés és rengeteg munka vár ránk.”
A munka tehát elkezdődött, az edzések rendületlenül zajlanak, új arcokat ennél a korcsoportnál is fel lehet fedezni, hiszen a játékoskeret még nem teljesen állt össze.
„Jól dolgoznak a srácok, próbálunk erősíteni, próbálunk hozni olyan erősségű játékosokat, akik később is hasznára lehetnek a feljebb lévő korosztályoknak – mondta a keretalakítás témáról az edző. – Létszámproblémák is voltak ennél a korosztálynál, az egyik legtehetségesebb játékosunk a Tercza Gergő a 2006-osokkal készül, tehát mindenképpen nemcsak minőségben, még mennyiségben is meg kellett erősíteni a keretet – ecsetelte Márton István. – Úgy gondolom, hogy most jó úton vagyunk, szeretnénk ennek a hétnek a végére kialakítani a keretet. Vannak olyan játékosok is, akiket a játékosmegfigyelők találtak meg, ajánlottak, vagy maguktól jelentkeztek és olyanok is, akiket már nem próbajátékra, hanem egyből a csapatba hívtunk, mert ismertük őket korábbról.”
Ennél a korcsoportnál a cél talán nem az eredmény, hanem a játékosok tanítása, fejlődése, amit az edzői stáb minden erejével próbál megvalósítani.
„Ilyen kis korosztálynál ez az első munkám és igazából mivel nem ment végig a bajnokság és nem is játszottunk bajnokit, ezért nem ismerem a mezőnyt, nem is szeretnék helyezésről beszélni, inkább azt szeretném látni, annak örülnék, ha folyamatosan fejlődne a csapat és olyan játékosokat tudnánk kinevelni, akik utána megállják a helyüket akár majd felnőtt szinten is” – válaszolta a vezetőedző.
A felkészülési menetrend U14-es csapatunknál is előre megtervezett és minőségben és mennyiségben is megfelelő felkészülési találkozó vár a fiatalokra.
„Már hétvégén a Mihalovcéval játszunk, jövő héten Kassára megyünk egy négyes tornára, emellett fogunk még játszani a Szatmárnémetivel, Nyíregyházával és a Debrecennel” – vázolta fel a felkészülési menetrend alakulását Márton István.ADATBANK
A csapat neve: Várda Labdarúgó Akadémia U14
Bajnoksága a 2020/2021-es bajnoki évben: MLSZ U14 I. osztály
Vezetőedző: Márton István
Asszisztens edző: Katona György
Erőnléti edző: Borbély Erik
Kapusedző: Ovszijenko Volodimir
Masszőr: Csáki Péter, Doka Norbert, Szilágyi Norbert