Jó rajtot vennének

2022-02-17 13:57:54
VLA

A bajnokság új szakaszában pénteken hazai pályán mutatkozik be két csapatunk. BEHARANGOZÓ

Két korosztályban csapataink számára pénteken megkezdődik a tavaszi szezon. A Várda LA U19-es csapata a korosztály kiemelt sorozatának B csoportjában, a 9-16. helyért folytatja a küzdelmeket, míg az U16-os legénység az A csoportban, a nyolc legjobb honi csapat között szerepel. Mindkét csapatunk hazai pályán szerepel a tavaszi nyitányon.

Legfelső korosztályos csapatunk az alapcsoportból jutott fel, így az alapszakasz során nem találkozott pénteki ellenfelével, a DVSC-vel, amely a 11. helyen zárt a kiemelt csoportban. Az U16-os kiemelt alapszakaszban megmérkőzött egymással a VLA és a Bp. Honvéd-MFA – utóbbi a tabellán az ötödik pozícióban zárva egyetlen helyezéssel előzte meg a hozzá hasonlóan 18 pontot gyűjtött Kisvárdát. A két csapat szeptemberi meccsét 4–0-ra nyerte a Honvéd, úgyhogy van miért visszavágni.


MLSZ ORSZÁGOS U19 B CSOPORT, 1. FORDULÓ

Péntek, 11.00: Várda LA–DVSC

Török László, a VLA edzője: – Csapatunk az alapcsoportban az első helyen végzett, ezzel egy rangot vívott ki magának és a kiemelkedő riválisokból álló B csoportban folytathatjuk a bajnoki megmérettetéseket. Ismerjük és tiszteljük ellenfelünket és ez fordítva is igaz. A stábbal minden edzésen és felkészülési mérkőzésen a győztes és győzni akaró mentalitást sulykoltuk csapatunkba, és ez így lesz mindig is a továbbiakban és a pénteki mérkőzésen is. Nagyon várjuk a nyitányt, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy itthon tartsuk a három pontot.


MLSZ ORSZÁGOS U16 A CSOPORT, 1. FORDULÓ

Péntek, 13.00: Várda LA–Bp. Honvéd-MFA

Belényesi Miklós, a VLA edzője: – Minden csapat számára kulcsfontosságú a jó bajnoki rajt. A legelső edzésen a csapat és a stáb meghatározta a célt, és ha ez pont egyezni fog Ésik Ákos újévi kívánságával, ám legyen, de ehhez kellenek a pontok és a győzelmek. A budapesti mérkőzésen kiderült, milyen jó együttes a Honvéd, de ha mi úgy játszunk, ahogy már sokszor bizonyítottuk és tesszük a dolgunkat akkor meglesz a győzelem.

A borítófotón: Az U19-es csapat az alapcsoport győzteseként harcolhat a folytatásban a jobb helyezésekért


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló