Játszani és persze harcolni is kell

2018-03-29 11:03:01
Kisvárda FC

Az elfogadható békéscsabai döntetlen után vasárnap újabb riválist, a Vácot fogadja a Kisvárda.

Nagyon sűrű az NB II mezőnye a második helyen álló Kisvárda Master Good mögött, és a feljutásért hajtó szabolcsi csapat szerdán az eddigi legfőbb kihívójának számító Békéscsaba otthonában ért el 1–1-es döntetlent. Tekintve, hogy közvetlen riválisról van szó, az egy pont még úgy is elfogadható, hogy a győzelemhez a vendégcsapat állt közelebb.

– A minimális célunkat elértük, hiszen nem került hozzánk közelebb a Békéscsaba, így valóban bele lehet törődni ebbe az eredménybe – mondta Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője. – Nem volt kicsi a tét, éppen ezért hatalmas küzdelem alakult ki, rengeteg párharccal. Harcosságban is felvettük a versenyt az ellenféllel és megítélésem szerint olykor játékban is felülkerekedtünk. A szépen megkomponált támadásból született vezető gólunk után hamar jött az egyenlítés, bosszantó, hogy miként hazai pályán, most is bedobás utáni szituációból kaptunk gólt a Békéscsabától, az pedig különösen, hogy ráadásul öngól volt. A második félidőben több olyan lehetőségünk akadt, amelyek révén eldönthettük volna a három pont sorsát, de Brana Ilics, Oláh Gergő vagy éppen Bohdan Melnik befejezése sem sikerült.

Látva az NB II-es meccseket és olvasva a mérkőzéseket követő edzői értékeléseket, a küzdelmes meccs minden találkozóra helytálló és az edzők is ezt a jelzőt használják a leggyakrabban. Ilyen volt a Békéscsaba–Kisvárda rangadó is. De vajon mire lehet számítani vasárnap (kezdés 16.30-kor) a Vác ellen?

– Küzdelemre mindenképpen, bár hozzáteszem, a Vác olyan csapat, amely szépen játssza a futballt – felelte Kondás Elemér. – Úgyhogy mi is futballozhatunk a korábban alkalmazott stílusunkban, de a harcos erényeket ugyanúgy csillogtatnunk kell, mint Békéscsabán. A Vác is felzárkózott az üldözőink közé, úgyhogy megint fontos mérkőzés elé nézünk. De így lesz ez egész tavasszal, hiszen már látható, hogy kik küzdenek a feljutásért és kik a kiesés elkerüléséért, és egyik táborhoz tartozó csapat sem adja olcsón a pontokat. Idegenben úgy is sikerült legyőzni a dunakanyariakat, hogy kétszer vezettek ellenünk, remélem, most is sikeresek leszünk velük szemben.

A tréner nem számíthat Délczeg Gergelyre, aki a békéscsabai mérkőzésen szenvedett térdsérülést.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló