Izraeli vendégek az akadémián

2020-03-02 20:38:24
VLA

„Biztos vagyok benne, hogy a Kisvárda és jelenlegi klubom, a Maccabi Netanya együttműködése gyümölcsöző lesz.”

Izraeli vendégeket köszönthettük hétfőn Kisvárdán, a Várda Labdarúgó Akadémián. Nem is akárkiket, hiszen a delegációt vezető Ze’ev Seltzer személyében korábbi válogatott futballista, több korosztály szövetségi edzője, a jelenleg a Maccabi Netanya utánpótlás szakmai vezetőjeként dolgozó szakember tartott előadást a VLA edzőinek.

A 76 évesen is jó karban lévő sportember ismerősöket is köszönthetett a jelenlévők között (Neumann Gábor a pro-licences diplomához szükséges külföldi tanulmányutat Seltzer akkori izraeli klubjánál teljesítette és elkísérte őt Kovács János is), illetve a magyar futballhoz fűződő viszonyáról is beszélt.

„Négy éves sem voltam, amikor 1948-ban édesapám csapata, a Hapoel Petah Tikva nem kisebb klubot fogadott barátságos mérkőzésen, mint az MTK-t – avatta be a hallgatóságot Ze’ev Seltzer. – Apukám volt a csapat kapitánya, engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy én adhattam át a köszöntést szolgáló virágcsokrot az MTK ászának, Hidegkuti Nándornak (bájos volt hallgatni, hogy Seltzer úr angolosan „Hájdegkutinak” ejtette az Aranycsapat centerének a nevét, a szerk.). Később válogatott futballistaként is játszottam a magyarok ellen, majd a korosztályos válogatottak élén is összemértük az erőnket az önök országának legjobbjai ellen, az U17-es korosztállyal augusztusonként rendszeres vendégek voltunk Magyarországon (Seltzer úr alighanem a ráckevei Aranykalász-kupára gondolt, a szerk.). Szóval, elhihetik, nagy tisztelője vagyok a magyar futballnak.”

A korábbi 17-szeres válogatott izraeli futballista szakmai kérdésekről is szót ejtett, vázolta az izraeli utánpótlásnevelés szerkezetét.

„Egészen kicsi korban, ötévesen el kezdjük nevelni a futballistákat, pontosabban tanítani, mert a cél az, hogy megszeretessük velük a sportágat, amit ők abban a korban még szórakozásként fognak fel – így Ze’ev Seltzer. – Már ebben a korban is játszanak meccseket, öt az öt elleni rendszerben. Az idő előrehaladtával nagyobb pályán, nagyobb kapura, növekvő létszámmal szerepelnek, és az U13-as korosztály az első, amely már nagypályán tizenegy a tizenegy ellen játszik (ez nálunk is így van, a szerk). Korosztályos szinten jó eredményeket érünk el, rendszeres résztvevői vagyunk a kontinesbajnoki döntőknek, játékosaink közül többen fiatalon topbajnokságokba kerülnek, de valamiért felnőtt szinten nem akar jönni az igazi áttörés.”

Ze’ev Seltzer nemcsak az edzőkkel találkozott, hanem terepszemlét is tartott Kisvárdán.

„Ragyogóak a kisvárdai lehetőségek, minden adott a minőségi munkához – dicsérte vendéglátóit az izraeli szakember. – Köszönöm a meghívást, és biztos vagyok benne, hogy a Kisvárda és jelenlegi klubom, a Maccabi Netanya együttműködése gyümölcsöző lesz, mindez barátságos mérkőzésekben, tornára szóló meghívásokban és szakmai kollégiumok formájában ölthet majd testet.”


Latest match
Kecskeméti TE
1-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kecskemét, Széktói Stadion
2023-05-26 18:15
OTP Bank Liga, 33. forduló