Itthon folytatódik a munka
Célkeresztben a debreceni nyitány, de a pályahelyzet miatt sokszor kell majd improvizálni. FOTÓGALÉRIA
A szombati hazaérkezést követően hétfőn délután hazai körülmények között folytatta a munkát, és fordult egyben a felkészülés utolsó hetére NB I-es csapatunk. A cél immáron egyértelműen az, hogy a társaság minél jobban felkészüljön a szombaton esedékes bajnoki nyitányra, a DVSC elleni idegenbeli mérkőzésre.
„A Törökországban töltött tíz nap rendkívül jól szolgálta a felkészülésünket, és bízunk benne, hogy a betegségek elkerülnek bennünket a folytatásban is – összegzett Erős Gábor vezetőedzői a hétfői folytatás előtt. – Az időjárási és pályahelyzet miatt a héten sokszor fogunk improvizálni, de az biztos, mindenki azon dolgozik, hogy a csapat a lehetőségekhez képest a legjobb körülmények között tudjon készülni a bajnoki rajtra. Látva az itthoni viszonyokat, ilyenkor nyer megerősítést, hogy nagyon megérte elutazni az edzőtáborba, ahol az időjárás is kegyes volt hozzánk, talán egyetlen olyan nap volt, amikor szemerkélt az eső, a többit a napsütés jellemezte. Három nemzetközi edzőmeccset játszhattunk különböző stílusú csapatok ellen, tehát nagyon hasznos tíz napon vagyunk túl. Hétfőtől felvesszük a bajnoki ritmust, a megszokott menetrend szerint készülünk, célkeresztben a Debrecen elleni mérkőzés.”
A hétfői edzést a műfüves csarnokban vezette fel a szakmai stáb, majd a Várkertben a tó körüli rekortáncsíkon végeztek futómunkát a játékosok.

