Itt is, ott is a válogatottban

2018-12-18 19:08:15
Kisvárda FC

Három kisvárdai játékos is bekerült a legutóbbi forduló álomtizenegyébe – más-más fórumokon.

Miután a győztes gólt szerző Brana Ilicset 7-es osztályzattal a mezőny legjobbjának választották a Kisvárda Master Good–MTK Budapest idényzáró mérkőzésen (1–0), szerb-magyar támadónk bekerült a forduló válogatottjába is a Nemzeti Sportnál.

A csakfoci.hu nem osztályoz, csak indokol. A szakportál a kisvárdai védelemből Vári Barnabást „delegálta” az esztendő utolsó fordulójának legjobb csapatába, nem kis részben azért, mert nagyot mentett a róla kapu felé pattanó lövést követően. A csakfoci.hu így indokolja Vári Barna jelölését: „Biztos pontja volt a védelemnek. Sokat ütközött, jól segítette ki társait. Még 0-0-s állásnál volt egy fontos mentése, az utolsó pillanatban tisztázott a kapufánál.”

Harmadik „válogatottunk” pedig Horváth Zoltán lett. Az MTK ellen Brana Ilicsnek fejjel gólpasszt adó csatárunk az InStat mérkőzéselemző rendszer alapján került be a forduló csapatába. Támadónk a mérkőzésen a legmagasabb InStat-indexet érte el, és a megnyert párharcok alapján is jól zárt.

Az egész mezőnyt figyelembe véve a 18. fordulóban játékosaink közül Bohdan Melnik a harmadik, Sassá a negyedik helyen végzett a megnyert párharcokat illetően, mindketten 12-es mutatóig jutottak, de Melnik kevesebb „kísérletből”. Öt sikeres cselével Sassá ebben a kategóriában is az előkelő negyedik helyen végzett. Még egy játékosunk került a top ötbe, Horváth Zoltán három elkövetett szabálytalansággal harmadmagával végzett a harmadik helyen ebben a kategóriában.


A fotón: Vári Barnabás (balra) a forduló válogatott-tagságának, Bohdan Melnik a megnyert párharcainak is örülhetett

Fotó: nso.hu


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló