Ismét megelőzhető az ellenfél

2023-03-31 17:35:43
Kisvárda FC

A szerdán győztes és négy meccs óta veretlen NB III-as csapatunk vasárnap Miskolcra látogat. BEHARANGOZÓ

Immár négy egymást követő mérkőzésen veretlen az NB III-ban tartalékcsapatunk, amely szerdán a Vasas FC II-t győzte le (3–1). A Kisvárda Master Good nagy sorozatba kezdett, hiszen három héten keresztül szerda-vasárnap ritmusban játszik – a hétvégi mérkőzés újabb tartalékcsapat, a Diósgyőri VTK II otthonában esedékes.

„Jól jött a szerdai győzelem, de abban a helyzetben, amiben vagyunk, olyan nagy megnyugvást nem hozott – mondta még a hétközi ütközet következményeiről Gerliczki Máté, második csapatunk edzője. – A saját játékunkra minden mérkőzésen támaszkodhatunk, mert megvan az elképzelésünk, hogy mikor mi a teendő. Ha nyerünk, akkor nyilván egyszerűbb kezelni a két meccs közötti időszakot és megvalósítani a felkészülést a következő fellépésre. Most ugye ez áll fenn. Hasonló a helyzet, mint szerdán, megint olyan csapathoz látogatunk, amely egy ponttal áll előttünk, tehát győzelem esetén megelőzhető az ellenfél, ez is a célunk. Tegyük hozzá, az egész mezőnyt figyelembe véve a Diósgyőrben van a legtöbb fantázia úgy védekezésben, mint támadásban, úgyhogy szemmel láthatóan jó munkát végeznek. A gyors regenerálódásra megvannak a lehetőségeink, de így sem könnyű a helyzet, mert cserében nincs annyi játékosunk, hogy forgatni lehessen a keretet. És ennek a sorozatnak még a legelején járunk, összességében három hét alatt hét mérkőzés vár ránk, de ez nem panasz, sokkal inkább megoldandó feladat.”


NB III KELETI CSOPORT: 29. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK II (13.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (14.)

Miskolc, DVTK-edzőközpont, vasárnap, 11.00

Vezeti: Szilágyi Sándor (Vilmányi Simon, Szabó Ferenc Szilárd)


A borítófotón: Simon Mátyás (jobbra) a két csapat őszi mérkőzésén gólt szerzett – ahogy szerdán a Vasas II ellen is

Fotó: Ombodi Tamás




Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló