Irány Európa!

Csapatunk az Újpestet legyőzve, történelmet írva biztos érmes az OTP Bank Liga idei szezonjában. BESZÁMOLÓ
Nemcsak a csapat, a szurkolók is átérezték a csütörtöki meccs jelentőségét, szinte teljesen megtelt a Várkerti Stadion az Újpest elleni mérkőzésre, a tábor pedig egy pazar élőképpel is kirukkolt.
A csapat pedig villámgyors góllal, ahogy az őszi szezonban többször megszokhattuk, korán megvolt a vezetés, Claudiu Bumba egészen parádés mozdulatsor végén talált a bal alsó sarokba. Kezdett magára találni az Újpest, amikor elvesztette legjobbját, Budu Zivzivadzét, akinek első lövését védte Dombó Dávid, a grúz csatár a kipattanóból ollózni akart, de a földet éréskor beverte a fejét, a mentőknek kellett ellátniuk. (A csatár a kórházat is megjárta, de a meccs után visszatért a stadionba, és társaival együtt utazhatott haza, gyors felépülést kívánunk neki.)
Kisvártatva megszületett a második gólunk, Bumba adta vissza a gólpasszt Jasir Asaninak, aki éles szögből lőtt a kapuba, Filip Pajovics nem tudott hárítani. A szünetre a kettőből egy gólnyi előny elolvadt, de a második játékrészben hamar visszaállhatott volna a rend, csakhogy Asani kértszer is elvétette a célt ígéretes lehetőségből. Jött is helyette Jaroslav Navrátil, aki az újpesti gólszerzőt, Abdoulaye Diabyt megkerülve és a kapujából messzire kifutó Pajovicsot megelőzve az üres kapura törhetett, de gurítása után Diaby kivágta a labdát az ötösről.
Ment előre az Újpest, de igazi helyzetig nem jutott. Megkezdődött a visszaszámlálás, néhány percre volt attól csapatunk, hogy ismét a második helyre lépjen előre, egyúttal bebiztosítsa a bronzérmét. A hajrában Matheus Leoninak kezdett el vérezni a szemhája, az ápolása miatt néhány percig emberhátrányban játszottunk, de csak lepörgött az idő, megszületett a sporttörténelmi győzelem.
Az Európai-konferencialiga-indulást érő kisvárdai bronzérem már biztos, de a Puskás Akadémiát visszaelőzve a csapat két fordulóval a vége előtt a saját kezébe vette a második helyezés megszerzésének a lehetőségét is.
Európa, jövünk!
OTP BANK LIGA: 31. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–ÚJPEST FC 2–1 (2–1)
Várkerti Stadion, 2890 néző, v.: Erdős (Vígh-Tarsonyi, Buzás B.)
KISVÁRDA: Dombó – Hej, Kravcsenko, Prenga, Leoni (Nagy M. K., 91.) – Melnik, Karabeljov – Asani (Navrátil, 62.), Ötvös (Makowski, a szünetben), Bumba (Peteleu, 79.) – Camaj (Mesanovic, 79.). Vezetőedző: Erős Gábor
ÚJPEST: Pajovics – Pauljevics, Csongvai, Diaby, Antonov – Onovo (Bjelos, 69.), Boumal – Croizet, Mitrovics (Viana, 69.), Beridze (Simon K., 82.) – Zivzivadze (Katona M., 26.). Vezetőedző: Milos Kruscsics
Gólszerző: Bumba (1–0) a 4., Asani (2–0) a 29., Diaby (2–1) a 44. percben
A gólok története
4. perc: Asani indította középről a bal szélen feltűnő Bumbát, aki bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, sarokkal áttette a jobb lábára, egy lövőcselt is bemutatott, majd 10 méterről a bal alsó sarokba tekerte, 1–0.
29. perc: Bumba löbbölte be a labdát a tizenhatoson belülre, Asani éles szögből, nyolc méterről Diaby mellől jobbal kapura lőtt, Pajovics csak beleérni tudott a labdába, amely lelassult ugyan, de becsorgott a gólvonalon túlra, a labda teljes terjedelmével áthaladt rajta, amikor Csongvai becsúszva kivágta azt, 2–0.
44. perc: Antonov jobb oldali, ballábas szöglete után Diaby lefejelte a labdát a földre, amely a vetődő Dombó és a kapufánál álló Bumba között a háló bal oldalába vágódott, 2–1.

