Indul a jegyértékesítés

2021-05-03 15:45:41
Kisvárda FC

A belépők csak védettségi igazolvánnyal együtt érvényesek.

Régen írhattuk ezt le: indul a jegyértékesítés a következő hazai mérkőzésre. A következő egyben az utolsó is lesz, hiszen a Paks elleni vasárnap fellépéssel (17.30-kor kezdődik majd) zárul a 2020-2021-es bajnoki év. Hogy mennyire hiányoztak szurkolóink, arra itt a válasz: meglehetősen régen, idén január 27-én nyertünk hazai környezetben, a szurkolóink biztosan hozzá tudnak segíteni ahhoz, hogy újra gólokat szerezzünk, győzelmet arassunk.

A jegyértékesítés a Városi Sportcsarnokban található jegypénztárunkban kedden reggel 8 órakor indul (keddtől péntekig 8-16 óra között leszünk nyitva), közben az online jegyvásárlás is elindul a meccsjegy.mlsz.hu felületen. Arra bátorítjuk szurkolóinkat, hogy elővételben és online vásárolják meg belépőiket, hogy vasárnap, a meccs előtt ne kelljen hosszasan sorba állniuk.

Újfent felhívjuk szurkolóink figyelmet, hogy a jegyek és a bérletek a védettségi igazolvánnyal, illetve az annak tulajdonosát hitelesen igazoló személyes okirattal (személyi igazolvány, útlevél) együtt érvényes, azt a beléptetésnél ellenőrizni fogjuk. Akinek nincs védettségi igazolványa, az nem foglalhatja el a helyét a lelátón és nem jogosult arra sem, hogy visszaváltsa a belépőjét. A legalább az első oltásukat megkapó személyek a kormányablakban időpontfoglalás nélkül hozzájuthatnak a védettségi igazolásukhoz.

A Paks elleni mérkőzésre a II-es kategóriájú jegyárak vannak érvényben az alábbiak szerint:

A3, B3: 2500 Ft

A2, A4, B2, B4: 2000 Ft

A1, A5, B1, B5: 1500 Ft

D1, D2, D3: 1500 Ft

C1, C2, C3 (vendégszektorok): 1500 Ft

Kedvezményes jegyek (diák-nyugdíjas), amelyek csak az A1, A5, B1, B5 szektorokban vehetők igénybe: 1000 Ft

Családi kedvezményes jegyek, A2 és B4 szektor: 5000 Ft (2 felnőtt+2 gyerek) és 6000 Ft (2 felnőtt+3 gyerek)

VIPA: 13.000 Ft (korlátlan étel-, italfogyasztással)

VIPB: 10.000 Ft (korlátlan étel-, italfogyasztással, de itt székek nem párnázottak)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló