Íme a teljes mezkollekció
Játékosaink modellt álltak, és bemutatták a 2020-2021-es szerelésünket. Mezszámok és galéria is.
A csapatkapitány Lucas, továbbá Kovácsréti Márk és Sztavrosz Cukalasz valamint a kapus Dombó Dávid segítségével bemutatjuk csapatunk 2020-2021-es szereléskollekcióját. A színek tavalyhoz képest nem változtak, azaz marad a klubszíneknek megfelelő piros és fehér garnitúra, illetve semlegesként a fekete – valamint ezek kombinációja. A kapusok is több színben pompáznak majd, a csütörtöki fotózáshoz Dombó Dávid a rikítózöldet vette fel.
A mezek dizájnja, feliratozása viszont módosult, köszönhetően annak, hogy lecseréltük klubcímert és hasonló módon tett névszponzorunk, a Master Good is. Büszkén mondhatjuk, hogy ezeket a mezeket már saját, klubon belüli gyártásban állítottuk elő.
És, hogy kik hanyas mezben játszanak majd? Íme a lista, amiből kiderül, hogy az új játékosok melyik számot választottak, illetve az is, hogy a korábbi futballistáink közül kik változtattak esetleg.
1 Mihai MINCA
3 Lazar ZLICSICS
4 Anton KRAVCSENKO
7 SASSÁ
8 Sztavrosz CUKALASZ
9 HORVÁTH Zoltán
10 Claudiu BUMBA
11 LUCAS
12 Artem ODINCOV
14 Cornel ENE
18 Bohdan MELNIK
19 Fernando VIANA
20 Jaroslav NAVRÁTIL
21 GOSZTONYI András
22 BARANYAI Ádám
23 KOVÁCSRÉTI Márk
26 LAKATOS Csaba
27 Niko DATKOVIC
30 HEJ Viktor
32 DOMBÓ Dávid
33 RUBUS Tamás
34 JELENA Richárd
45 Szlobodan SZIMOVICS
70 SZŐR Levente
77 Driton CAMAJ
91 Roman KARASZJUK

