Igazi utánpótlás rangadó

2021-02-26 15:00:27
VLA

Legnagyobb szekciós csapataink hétvégi menetrendeje – BEHARANGOZÓ

A Várda LA U17 és U19 csapatainak tovább folytatódik a tavaszi menetrend, nem is akármilyen mérkőzéssel. Hazai pályán fogadjuk a DEAC azonos korosztályú csapatait, akikkel nagy harcban állunk a tabella első helyéért. Az U17-es korosztály esetében 2 pont előnnyel, a tabella első helyéről várjuk a második helyezett vendégcsapatot, míg az U19-es gárda esetében fordított a helyzet, ott épp a DEAC mögött a második helyről várjuk a találkozót, így igazi rangadóra lehet számítani a fiataloknál. A cél mindkét csapatunk esetében az eddigi 100 százalékos mérleg megtartása mellett nem lehet más, mint a forduló végén a tabellán elfoglalt első hely.

Révész Csaba tanítványai az U17-es tabellát 10 mérkőzés után hibátlan teljesítménnyel és 30 összegyűjtött ponttal vezetik az aktuális vendég 28 pontos DEAC előtt, a jelenlegi dobogó harmadik helyén a Loki Focisuli áll 24 megszerezett egységgel.

Révész Csaba: „Rangadóra készülünk, ugyanis 2 ponttal mögöttünk van a DEAC. Ismereteink, és a kapott információk alapján egy egységes, ügyes csapatról van szó. Jó mérkőzésre számítok, és nagyon szeretnénk nyerni, további növelni előnyünket a riválisunkkal szemben.”

Az U19 csapatnak Ádámszki Róbert vezényletével 10 lejátszott mérkőzés után 10 győzelem a mérlege, a tabellán szintén 30 pontot szerezve csapatunk második a 33 pontos, egy mérkőzéssel többet játszó, és szintén hibátlan arányú DEAC mögött. A harmadik helyen a 25 pontos Sényő-Carnifex FC csapata foglal helyet.

Ádámszki Róbert: „ Az a DEAC érkezik hozzánk, akik ugyanolyan mutatókkal, minden mérkőzést megnyerve áll mint mi. Ebből adódóan várhatóan egy jó mérkőzést fogunk játszani, egy igazi rangadót. Ennek szellemében készültünk a héten, mindenképp győzelmi szándékkal lépünk pályára.”


Regionális U17 Észak-Kelet, 12. forduló:

Szombat, 10:00 Várda LA (1.) – DEAC (2.)

Regionális U19 Észak-Kelet, 12. forduló:

Szombat, 12:00 Várda LA (2.) – DEAC (1.)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Ferencvárosi TC
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló