Igazán hosszú lesz a „hétvége”
Csapataink teljes programja a következő fordulóban.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenyrendszerében szereplő 11 kisvárdai csapat közül ismét tíz lép pályára a hétvégén, amely „belenyúlik” a jövő hét közepébe, hiszen U12-eseink és U13-asaink szerdán szerepelnek majd Tarpán. A kakukktojás, vagyis a mérkőzés nélkül maradó VLA-csapat a lány U14, amelynek debreceni összecsapását szeptember 25-re halasztották.
Szombaton gyakorlatilag egésznapos meccsdömping lesz a Várkertben, aki minden meccsre kíváncsi, az hozzon magával élelmet. A sort az U16-os lányaik kezdik délelőtt 10 órakor, utána következnek az NB I-ben három forduló után százszázalékos U15-ös és U14-es legénységeink, amelyek két pályán egyidőben fogadják a Fehérvárt. A nap fő attrakciója a 17 órakor kezdődő, Mezőkövesd elleni NB I-es mérkőzés lesz.
Ugyancsak szombaton játszik a megye egyes felnőttcsapatunk, méghozzá Mátészalkán.Vasárnapra a Debrecenben fellépő U17-eseink és U19-eseink maradnak, míg a legnagyobb lányok ekkor fogadják a Kazincbarcikát.
A Kisvárda Master Good és a Várda LA csapatainak programja
OTP BANK LIGA, 6. FORDULÓ
Szombat, 17.00: Kisvárda Master Good (4.)–Mezőkövesd Zsóry FC (2.)
TISZÁNTÚLI TAKARÉK MEGYEI I. OSZTÁLY, 6. FORDULÓ
Szombat, 16.00: Mátészalkai MTK (8.)–Kisvárda Master Good II (12.)
MLSZ U19 III. OSZTÁLY, ÉSZAKKELET, 3. FORDULÓ
Vasárnap, 12.00: Loki Focisuli (6.)–Várda LA (14.)
MLSZ U17 III. OSZTÁLY, ÉSZAKKELET, 3. FORDULÓ
Vasárnap, 10.00: Loki Focisuli (12.)–Várda LA (2.)
MLSZ U15 I. OSZTÁLY, 4. FORDULÓ
Szombat, 13.00: Várda LA (2.)–Mol Fehérvár FC (12.)
MLSZ U14 I. OSZTÁLY, 4. FORDULÓ
Szombat, 13.00: Várda LA (5.)–Mol Fehérvár FC (9.)
MLSZ U13 I. OSZTÁLY, ÉSZAKKELET, 2. FORDULÓ
Szerda, 16.30: Tarpa SC–Várda LA
MLSZ U12 I. OSZTÁLY, ÉSZAKKELET, 2. FORDULÓ
Szerda, 15.00: Tarpa SC–Várda LA
LÁNY U19 ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2. FORDULÓ
Vasárnap, 15.00: Várda LA–Kazincbarcika
LÁNY U16 HNP ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA–Cigánd SE
A fotón: U17-es csapatunk ezúttal Debrecenben próbál szerencsét