Idén először vezet nekünk

2021-09-11 17:01:03
Kisvárda FC

A legutóbbiöt meccsünket nem veszítettük el, amikor a vasárnapi meccset vezető spori fújt nekünk.

Ebben a naptári évben először, összességében az NB I-ben hetedszer vezet nekünk mérkőzést a vasárnapi Puskás Akadémia–Kisvárda Master Good összecsapás dirigense, Farkas Ádám (borítófotónkon középen). A korábbi hat alkalomból leggyakrabban a Honvéd elleni meccseken találkoztunk vele (háromszor), ebben a párosításban még nem vezetett.

A 39 éves spori 182. NB I-es meccsére készülhet, a Puskásnak 17-edszer vezet majd az NB I-ben. A kisvárdai érdekeltségű hat meccse közül hármat nyertünk meg, kettő lett döntetlen és egy vereség – mindjárt az első találkozásunk alkalmával a 2018. július 29-i Honvéd elleni 0–4. Ha úgy tetszik, ötmeccses a veretlenségi szériánk az általa vezetett meccseket.

Legutóbb tavaly december 15-én az Újpest elleni 1–1-gyel véget érő mérkőzésen vezetett a Kisvárdának. Azon a meccsen ítélte meg javunkra az eddigi egyetlen tizenegyesét (Fernando Viana kihagyta), ellenünk is egy büntetőt fújt be (az első Honvéd elleni meccsen a brazil Danilo belőtte). Ezeken a meccseken egyetlen játékost sem állított ki, sárga lapot 15 esetben adott kisvárdai játékosnak és 14-t a mindenkori ellenfeleknek.


OTP BANK LIGA: 6. FORDULÓ

PUSKÁS AKADÉMIA (2.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (1.)*

Felcsút, Pancho Aréna, vasárnap, 17.30

Vezeti: Farkas Ádám (Szert Balázs, Csatári Tibor – tartalékjátékvezető: Zierkelbach Péter)

*a zárójelben szereplő helyezési számok a forduló előtti állapotokat tükrözik


next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló