Idén először itthon az U16

2024-03-22 11:28:01
VLA

Két felső korosztályos csapatunk és az U15-ösök pihennek, a többiek tettrekészek. BEHARANGOZÓ

A korosztályos válogatott mérkőzések miatt ismét csonka lesz az utánpótlásforduló, de ezúttal csak az U19-esek és az U17-esek pihennek, az U16-osok már bekapcsolódnak a küzdelmekbe. A Várda LA legénységei közül ők egyedül játszanak itthon a hétvégén – ebben a naptári évben először. Az U15-ös csapat Puskás Akadémia elleni mérkőzését május 11-ére halasztották.


MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 14. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Várda LA (9.)–Újpesti TE (12.)

Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – A hosszabb bajnoki szünetnek köszönhetően kicsit kiestünk a ritmusból, de készen állunk az idei első hazai bajnoki mérkőzésre, amelyen szeretnénk itthon tartani a három pontot. Ehhez nem kell mást tenni, mint kiküszöbölni a Honvéd ellen elkövetett egyéni hibákat, és ha emellett a saját stílusunkban játszunk, akkor megszerezhetjük a remélt győzelmet.


MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 18. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Vasas Kubala Akadémia (8.)–Várda LA (10.)

Katona György, a VLA edzője: – Szeretnénk kijavítani a hétközi botlást. Ehhez sokkal nagyobb hittel kell elkezdeni a mérkőzést, le kell vetkőzni a „Pest-fóbiát". A honvéd elleni második félidei teljesítményt kell pályára vinni, és így eredményesen térhetünk haza.


MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 18. FORDULÓ

Szombat, 10.00: DVSC–Várda LA

Oláh Levente, a VLA edzője: – Szombaton idegenben van jelenésünk, a Debrecen csapatához látogatunk. Felkészülési mérkőzésen is találkozott a két csapat, intenzív, fordulatos összecsapás után, döntetlen született. Kíváncsian várom, most mire leszünk képesek a jó erőkből álló hazaiak ellen. Ha az elmúlt hetekben mutatott teljesítményt át tudjunk menteni erre a találkozóra, számunkra kedvező eredményt érhetünk el Ehhez mindenkinek a maximumot kell nyújtania!


MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 18. FORDULÓ

Szombat, 10.00: DVSC–Várda LA

Baksa Zoltán, a VLA edzője: – Ismét komoly megmérettetés vár a csapatra, ugyanis a jó játékerőt képviselő Debrecenhez látogatunk. Legutóbb, ellenfelünk otthonában sikerült jó mérkőzésen döntetlent játszanunk, de most szeretnénk nem csak játékban, hanem eredményességben is előrelépni. Amennyiben a csapat minden tagja végig koncentrált és fegyelmezett lesz, abban az esetben a siker sem maradhat el.


A borítófotón: Az U16-os csapatunk hosszú idő után játszik újra hazai környezetben


next match
Kisvárda Master Good
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Gyirmót FC Győr
1-1
1-1
Kisvárda Master Good
Győr, Alcufer Stadion
2025-04-20 17:00
Merkantil Bank Liga, 25. forduló