Idegenben veretlenül

2021-04-20 20:46:34
Kisvárda FC

Visszatekintő az MTK elleni eddigi mérkőzéseinkre – egyik kedvenc stadionunkba utazunk.

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszunk szerdán – ott, ahol sem az MTK, sem pedig az albérlő Honvéd ellen sem szenvedtünk vereséget – sőt, csak egy meccset nem nyertünk ott meg. Mérlegünk az MTK ellen az NB II-ben illetve a Honvéddal, vívott meccsekkel együtt: öt győzelem és egy döntetlen.

Napra pontosan két évvel ezelőtt is játszottunk az MTK-val ugyanitt, akkor, vagyis 2019. április 20-án 1–0-ra nyertünk Horváth Zoltán góljával. Aki éppen két nappal ezelőtt, április 18-án lett édesapa.


Az MTK Budapest elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 5 mérkőzés, 3 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, 4–3-as gólkülönbség

Hazai pályán: 2-1-0-1, 1–2

Idegenben: 3-2-1-0, 3–1

Gólszerzőink: Vári Barnabás, Brana Ilics, Horváth Zoltán, Kovácsréti Márk 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Lucas, Horváth Z. 5-5, illetve Gera D. 4


Az MTK Budapest elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában


2018-2019

7. FORDULÓ

2018. szeptember 1.

MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1632 néző, v.: Solymosi (Berettyán, Bornemissza – Radványi, Gaál Gy.)

MTK: Kicsak – Ikenne-King, Pintér Á., Gengeliczki, Katona M. – Vass Á. – Gera D. (Torghelle, 61.), Kanta J. (Kulcsár T., 70.), Schäfer, Bognár I. (Farkas B., 78.) – Lencse. Vezetőedző: Feczkó Tamás

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Ene, Vári B., Anderson Pico – Lucas, Protics – Sassá (Gosztonyi, 58.), Misic (Mitosevics, 64.), Ilics – Horváth Z. (Negrut, 82.)

Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Vári B. (11-esből, 0–1) a 36. percben

A mérkőzés összefoglalója:

18. FORDULÓ

2018. december 15.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MTK BUDAPEST 1–0 (0–0)

Kisvárda, 1175 néző, v.: Radványi (Ring, Márkus T. – Szőts, Molnár A.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Ilics (Negrut, 93.), Milevszkij (Gosztonyi, 80.), Sassá (Protics, 90.) – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László

MTK: Kicsak – Katona M., Baki, Pintér Á., Szelin – Vass Á. – Gera D. (Farkas B., 77.), Vogyicska (Lencse, 79.), Bognár I., Schäfer – Torghelle. Vezetőedző: Feczkó Tamás

Gólszerző: Ilics (1–0) a 76. percben

A mérkőzés összefoglalója:

29. FORDULÓ

2019. április 20.

MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–1)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1819 néző, v.: Solymosi (Buzás, Varga G – Farkas Á., Szilágyi S.)

MTK: Horváth L. – Katona M., Pintér Á., Gengeliczki, Szelin – Vogyicska, Vass Á. (Vass P., a szünetben) – Schön, Bognár I. (U. Diallo, 68.), Gera D. – Lencse (Kanta J., a szünetben). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Lukjancsuk – Karaszjuk (Vári B., 86.), Lucas – Gosztonyi (Hugo Seco, 66.), Cukalasz, Grozav – Horváth Z. (Negrut, 70.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Horváth Z. (0–1) a 20. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2020-2021

8. FORDULÓ

2020. október 24.

MTK BUDAPEST–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–1 (1–0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1084 néző, v.: Antal P. (Bornemissza, Csatári – Zierkelbach, Urbán E.)

MTK: Mijatovics – Balázs B. (Ikenne-King, 84.), Varju, Nagy Zs., Ferreira, Herrera – Gera D., Cseke B. (Biben, 84.), Mezei – Dimitrov (Schön, 9., Prosser, 64.), Miovszki. Vezetőedző: Michael Boris

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Szimovics – Navrátil (Kovácsréti, a szünetben), Bumba (Cukalasz, 86.), Sassá (Camaj, a szünetben) – Viana (Horváth Z., 81.). Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Gera D. (11-esből, 1–0) a 23., Kovácsréti (1–1) a 60. percben

A mérkőzés összefoglalója:

19. FORDULÓ

2021. február 2.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MTK BUDAPEST 0–2 (0–1)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Káprály (Vígh-Tarsonyi, Szécsényi – Németh Á., Farkas Á.)

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Ötvös B., Csirkovics, Leoni – Szimovics – Sassá (Kovácsréti, 60.), Lucas (Horváth Z., 81.), Karabeljov (Navrátil, a szünetben), Bumba (Zlicsics, 60.) – Viana (Jelena, 60.). Vezetőedző: Supka Attila

MTK: Somodi – Ikenne-King, Varju, Nagy Zs., Herrera (Balázs B., 81.) – Kata (Palincsár, 71.), Cseke B., Dimitrov (Mezei Sz., a szünetben) – Varga R., Miovszki (Bíró B., 89.), Schön (Prosser, 81.). Vezetőedző: Michael Boris

Gólszerző: Schön (0–1) a 39., Varga R. (0–2) az 52. percben

A mérkőzés összefoglalója:


next match
Soroksár SC
Kisvárda Master Good
Budapest, XXIII. Ker., Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-0
2-0
FC Ajka
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-09 14:00
Merkantil Bank Liga, 20. forduló