Húsz perc – 10-esben

2019-09-11 14:31:24
Kisvárda FC

Gheorghe Grozav a következő hetekben újra a kisvárdai feladataira koncentrálhat.

Egészségesen tért vissza klubcsapatához Gheorghe Grozav, aki tovább gyarapított válogatottságai számát, miután pályára lépett hazája, Románia Málta ellen 1–0-ra megnyert Európa-bajnoki-selejtezőjén. Az egy akár lehetett volna kettő is, de Cosmin Contra szövetségi kapitány a spanyolok elleni mérkőzésen nem szavazott bizalmat a Kisvárda Master Good házi gólkirályának.

„Csalódott voltam, hiszen játszani szerettem volna a világ egyik legjobb válogatottja ellen, de tudomásul vettem a döntést – mondta a szerdai edzést követően Gheorghe Grozav, aki a spanyolok ellen a hetes, a Málta elleni találkozón pedig a klubjában augusztus óta viselt 10-es számú mezt öltötte magára. – A végén ugyan nem sok hiányzott ahhoz, hogy kiegyenlítésünk a tíz emberrel játszó spanyolok ellen, de a mérkőzés egészét tekintve ellenfelünk jobb volt, az első félidőben különösen. Számítottam rá, hogy Málta ellen lehetőséghez jutok, végül csereként álltam be a meccs utolsó húsz percére. A kapitány több helyen is frissített a csapaton, öten is lehetőséghez jutottak azok közül, akik a nyáron az U21-es Európa-bajnokságon remekeltek. Végül nehezen nyertünk egy nullra, holott sok helyzetünk volt, de azokat kihagytunk. A végén előttem is adódott egy, de rossz döntést választottam. Örülök, hogy gyarapíthattam a válogatottságaim számát, szerencsére egészségesen tértem vissza, a következő hetekben újra a kisvárdai csapat szereplésére koncentrálhatok.”

Fotó: nso.hu


next match
Újpest FC
Kisvárda Master Good
Budapest, Szusza Ferebc Stadion
2022-10-01 14:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szőnyi út, BVSC-Zugló Stadion
2022-09-17 15:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért