Hugo és a száz százalék

Csapatunk portugál légiósa Cristiano Ronaldo mellett másban is bízik…
A homlokán még mindig látszik a seb, amit az újpesti mérkőzésen szedett össze. Hugo Secót igazán nem kímélték csapatunk legutóbbi mérkőzésén, a portugál szélsőt többször is ápolni kellett, ám turbánnal a fején is végigjátszotta a mérkőzést.
„Már a meccs elején ütköztem az ellenfél egyik játékosával, igazából nem tudom, hogy a könyökével találkoztam vagy esetleg összefejeltünk-e egymással – elevenítette fel a történteket Hugo Seco, akinek a felesége és a menedzsere is ott ült a Szusza-stadion lelátóján. – Fel sem merült bennem, hogy ne folytatnám a játékot. A párom a meccs után elmondta, persze, hogy aggódott értem, amikor megtörtént az ütközés és kötéssel a fejemen tértem vissza a pályára, de ő is tudja jól, hogy a futballban az ilyesmi benne van, és mivel látta, hogy rendben vagyok, a folytatásban már őt sem foglalkoztatta az eset.”
Viszonylag kevés portugál játékos futballozik a magyar bajnokságban, de a tavaszi szezonban már eltelt annyi forduló, hogy Hugo Seco is meg tudja állapítani: erősebb vagy gyengébb a bajnokságunk színvonala attól, amit előzetesen remélt?
„Kellemesen csalódtam, mert minden csapat felkészült, és meglepődtem azon, hogy gyakorlatilag bárki megverhet bárkit – felelte a várdaiak 77-ese. – A stadionok szépek, a pályák is nagyon jó minőségűek, úgyhogy nincs akadálya a minőségi edzésmunkának és a jó meccseknek sem.”
Ahogy a csapatnak, úgy Hugo Secónak is inkább az első tavaszi meccsek sikerültek jobban. Azóta az is előfordult, hogy kiszorult a csapatból. Ezt vajon hogy élte meg?
„Igen, az első két meccsen lehettünk igazán elégedettek az eredménnyel és a mutatott játékkal is, számomra is azok a meccsek sikerültek jól – így Hugo Seco. – Az újpesti meccsünk volt eddig a mélypont, de vannak minőségi játékosaink, így reménykedhetünk abban, hogy a következő fellépéseken eredményesek legyünk. Hogy meglesz-e a bennmaradás? Száz százalék, hogy igen!”
A válogatott meccsek alatt Hugónak is lesz kinek szurkolnia, hiszen a portugálok is pályára lépnek. Hány gól remél Cristiano Ronaldótól az ukránok és a szerbek elleni mérkőzéseken?
„Neki elég egy félidő is ahhoz, hogy két gólt szerezzen!” – csillant fel Hugo Seco szeme a honfitársa nevének hallatán. – Ezeken a meccseken is képes lesz győzelemre vezetni válogatottunkat.”

