Hozzá lehet szokni a rangadókhoz

2021-12-04 14:49:19
Kisvárda FC

Újabb nagy érdeklődésre számot tartó meccset játszunk, vasárnap a Fehérvárt fogadjuk. BEHARANGOZÓ

A rangadók hétvégéje a mostani: az OTP Bank Liga első négy helyezettje egymás ellen játszik. Az éllovas Ferencváros a harmadik Puskás Akadémiát, a második Kisvárda Master Good a negyedik Mol Fehérvár FC-t fogadja – vasárnap.

Ez lesz az első decemberi mérkőzésünk, a július végi kezdést követően pedig a hatodik hónap az őszi (kezdetben nyári, aktuálisan pedig már téli) szezonban, amikor pályára masírozunk. A héten nem ritkán cudar időjárási körülmények, pénteken például orkán erejű szélben kellett készülnie csapatunknak a vasárnap 13.30-kor kezdődő rangadóra.

„Decemberben már nem várhattunk harmincöt fokot, nagyjából tudtuk, hogy milyen időjárással kell szembesülni – mondta a megváltoztathatatlanról, vagyis a körülményekről Erős Gábor megbízott vezetőedzőnk. – A pályáink megfelelő állapotban vannak, tudtunk edzeni a stadionban is, úgyhogy ezekre nem foghatunk semmit. A hétre jó alapot, hangulatot és önbizalmat adott a múlt szombati magabiztos győzelmünk, de továbbra is két lábbal, szerényen a földön kell maradnunk, azzal együtt is, hogy megint nagyon jól dolgoztak a játékosok. A Gyirmót elleni meccset követően beszéltem arról, hogy a hangulat javításával is kellett foglalkozni, hiszen annak a találkozónak a végjátéka benne maradt a fejekben, most viszont nem volt ilyesmiről szó, végig jó hangulatban teltek az edzések, persze kemény munkával is.”

Volt már két olyan meccsünk a mostani bajnokságban, amikor az első találkozott a másodikkal (Puskás Akadémia–Kisvárda és Kisvárda–Ferencváros), most pedig ugye a tabella másodikjaként fogadjuk a negyedik Fehérvárt, ami a helyezések alapján újra csak rangadó. Hozzá lehet szokni az ilyen jellegű meccsekhez, ugye?

„Természetesen nagyon jó érzés ilyen meccseken részt venni, szeretnénk is ezen szokásunkat megtartani – mosolygott Erős Gábor. – A csapat magasra tette magának a mércét, innentől kezdve fel van adva a lecke, ott kell maradnunk a tabella élcsoportjában. Ugyan jelen pillanatban a mi pozíciónk a kedvezőbb, de nem szeretnék esélyekről beszélni, inkább azt hangsúlyoznám, hogy két jó csapat találkozik majd, és nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Fehérvár rendkívül jó játékosokból álló csapat. Ugyanakkor a mi csapatunk is nagyon jó, amelyet szintén sok jó futballista alkot. Rangadóról beszélünk, amelyet remélhetőleg a meg is tudunk nyerni.”

Ha már arról beszélt a megbízott vezetőedző, hogy sok remek játékos fut ki a pályára, akkor ilyenkor számvetés is készül, hogy melyik poszton vagyunk erősebbek, netán gyengébbek? Egyáltalán: az egyéni képességek vagy a csapatszintű teljesítmény dönti el az ilyen mérkőzéseket?

„Az egyéni képességek nagyon fontosak, de nem gondolnám, hogy egyértelműen azok döntenék el a mérkőzést – felelte Erős Gábor. – Azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy milyen játékosok is alkotják az ellenfelet, kellően fel is készültünk belőlük, mint mindenki másból is. Közben azért a saját csapatunkkal voltunk inkább elfoglalva, és azon próbáltunk dolgozni, hogy az adott taktikával szemben mi mivel tudjuk a magunk javára fordítani a mérkőzést. Remélem, hogy ezt sikerült is megtalálnunk...”

A szakmai stáb a hosszabb ideje sérült Lucas mellett ezúttal az öt sárga lapos Zlicsics Lázárra sem számíthat, valamint Rubus Tamás sem léphet pályára sérülés miatt.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló