Hősökként a forduló csapatában

Respektálták, hogy a kialakult helyzetben vállalták a játékot ukrán futballistáink.
A csakfoci.hu úgy döntött, hogy valamennyi olyan ukrán futballistát a 22. forduló válogatottjába jelöl, akik pályára léptek a hétvégén. Indoklásképpen így fogalmaztak: „a forduló válogatottjában mindenképp helye van annak a négy ukrán légiósnak, akik annak ellenére vállalták a játékot hétvégén, hogy a háború sújtotta Ukrajnában élő hozzátartozóikért, barátaikért aggódnak.”
Ebbek megfelelően három játékosunk, Hej Viktor, Anton Kravcsenko és a századik NB I-es mérkőzését játszó Bohdan Melnik is ott van a forduló legjobbjai között – ezúttal nem feltétlenül szakmai szempontok alapján.
A csakfoci.hu szerkesztőségél így fest a 22. forduló válogatottja:
Játékosaink beválogatását szövegesen így indokolták:
Hej Viktor: „Ukrán honfitársaihoz hasonlóan neki is jár az elismerés, hogy a nehezítő körülmények ellenére is jól megoldotta a feladatát a védelemben, csapata egyik legjobbja volt és végig határozottan játszott a ZTE ellen.”
Anton Kravcsenko: „Hatalmas respekt illeti, hogy az ismert körülmények ellenére az ukrán védő vállalta a játékot. Ezúttal is jól fogta össze a védelmet, keményen és határozottan futballozott.”
Bohdan Melnik: „Kravcsenkohoz és Favorovhoz (a Puskás Akadémia játékosa volt a negyedik ukrán futballista az NB I-ben. aki vállalta a játékot, a szerk.) hasonlóan ő sem kért pihenőt. Az ukrán középpályásnak ez volt a 100. NB I-es mérkőzése a Kisvárda színeiben, amit kiemelkedő játékával tett emlékezetessé. Jól szűrt a középpályán, sok párharcot nyert.”
A borítófotón: Hej Viktor (jobbra) a teljesítményével is rászolgált, hogy ott legyen a forduló legjobbjai között
Fotó: Ombodi Tamás

