Horvát játékos Lengyelországból

2020-08-05 14:40:06
Kisvárda FC

Csapatunk belső védő poszton erősített – az új szerzemény nyilatkozatával frissített.

A 27 éves Niko Datkovic aláírta szerződését a kisvárdai csapathoz, amely így belső védő poszton erősített. A 190 centiméter magas horvát futballista az előző két és fél évet a lengyel Cracoiva csapatában töltötte, korábban játszott a horvát korosztályos válogatottakban is, az U21-esben nyolc alkalommal.

Niko Datkovic Fiumében született, a HNK Rijeka játékosaként fiatalon Olaszországba, a Spezia Calcio csapatához került, ahol többször is megfordult még. Szerepelt továbbá a svájci HC Lugano, a román CSU Craiova, majd a lengyel Cracovia színeiben.

„Nagy motivációval érkeztem Kisvárdára, szeretném hozzásegíteni a csapatot a minél jobb szerepléshez, amihez én is jó teljesítménnyel akarok hozzájárulni. A magyar futballról eddig nem sok mindent tudtam, de a kapcsolatfelvételt követően természetesen érdeklődtem felőle. Tudom, hogy a háttér rendezett, a körülmények ragyogóak, erről magam is meggyőződhettem, itt Kisvárdán. Úgy tartják, a magyar az egyik legdinamikusabban fejlődő bajnokság Európában, bízom benne, hogy nem áll meg ezen a szinten, és tovább emelkedik a színvonal, így kihívás lesz itt szerepelni. Hallottam a csapatról a legfrissebb híreket, de nincs mitől tartanom, negatív koronavírus-teszttel érkeztem, ráadásul úgynevezett zöld országokban jártam az utóbbi időben, Lengyel- és Horvátországban.”

Niko Datkovic a 27-es számú mezt választotta.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló