Holtversenyes „üldöző” lett

2020-10-15 19:24:05
Kisvárda FC

A Fradi ellen meccset vezető játékvezető hetedszer fújja a sípot a Kisvárdának.

Andó-Szabó Sándorhoz és Bogár Gergőhöz hasonlóan péntek estétől kezdve a Kisvárda Master Good–Ferencváros mérkőzést vezető Berke Balázs is hét olyan meccsel rendelkezik majd, amelyen csapatunknak az NB I-ben fújta a sípot. Ezzel ők hárman holtversenyben „üldözik” Solymosi Pétert, aki nyolc meccsel rangelső a kisvárdai érintettségű találkozókon.

Berke Balázs (akinek segítői pénteken az oldalvonalaknál Tóth Vencel és Vígh-Tarsonyi Gergely, az alapvonalaknál Andó-Szabó Sándor és Szilágyi Sándor tartalékjátékvezetőként pedig Szalai Balázs lesznek) 36 évesen a századik NB I-es meccse felé közelít, a pénteki lesz a 96. a sorban (nekünk eddig hatszor, a Fradinak 13-szor vezetett).

Eddig nem sok siker érte csapatunkat, amikor ő dirigált nekünk, az első, 2018 őszi diósgyőri döntetlen (1–1) után zsinórban már ötször kaptunk ki vele, legutóbb március 7-én, Debrecenben (0–1). A Várkerti Stadionban egyszer fújta eddig a sípot, a tavaly december 14-i mérkőzésen 2–0-ra kaptunk ki a Mol Fehérvár FC-től.

Eddig két tizenegyest ítélt ellenünk, egy játékosunkat állította ki eddig (Pavlo Lukjancsukot 2018 decemberében Diósgyőrben), nekünk 17, a mindenkori ellenfeleknek tíz sárga lapot osztott ki. A legtöbbször Cornel Enét és Lucast figyelmeztetett – háromszor-háromszor.


next match
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budapest Honvéd
3-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló